Óriási láng csapott a parkettából fölfelé – 30 éve robbant fel egy békásmegyeri panelház több emelete

„Jó estét kívánok, még adásunk perceiben is a romok alatt van a reggeli békásmegyeri tragédia két áldozatának holtteste. Összesen heten haltak meg a robbanásban” – számolt be az Esti Egyenleg című hírműsor 1993. szeptember 14-én. Pontosan 30 évvel ezelőtt egy Magyarországon azóta is egyedinek számító tragédia történt: Békásmegyeren hajnali négy órakor felrobbant egy panelház lakása, a panelszerkezet több szinten összeomlott. A történet szereplői egy ideggondozás alatt álló férfi, rengeteg robbanékony vegyi anyag, és a Jós utcai paneltömbben élők, akik máig hordozzák a trauma nyomait.

„Szemtanúk elmondása szerint nem egy, hanem három robbanás volt. Az első a legnagyobb, Mádi Lajos kilencedik emeleti lakását gyakorlatilag a földszintre repítette. Ezután két kisebb detonáció következett, amitől a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik emelet szinte egy kupacba szakadt” – folytatódott az MTV műsorának beszámolója.

A robbanás után órákig lángokban álltak az érintett emeletek, több bennrekedt áldozatot emiatt csak órákkal később tudtak azonosítani, két holttestet pedig csak napokkal később sikerült kiszabadítani az egyik hatalmas panelelem alól. A helyszínen azonnal életét vesztette öt ember, egy 16 éves testvérpár pedig kilátástalan helyzetében a lángokban álló kilencedik emeletről vetette magát a mélybe. „Hegyi Dalma és Hegyi Balázs kiálltak a kilencedik emeleti ablakba, és azt kiáltották: »Égnek a szüleink, segítsetek emberek!«. Ezután néhány pillanattal a mélybe vetették magukat, és azonnal szörnyethaltak” – számolt be akkor egy helyszínen tartózkodó fotóriporter.

A detonáció erejét jól mutatja, hogy az kilökte a homlokzati panelt, és még a szemközti házakban is betörte az ablakokat. A robbanás után a hatodik emelet szerkezetét meg kellett erősíteni, hogy a nyomozók egyáltalán dolgozni tudjanak a panelben. Az épületből 20 centire kilógott a tartófal is, ami gyakorlatilag az egész födémszerkezetet megtartotta; ha ez kimozdult volna, akkor dominószerűen dőlt volna össze az egész ház. Sokáig egyébként úgy volt, hogy az egész lépcsőházat le kell bontani, végül csak a felső négy, sérült szintet kellett újjáépíteni.

A szeptember 14-ei híradásokban még a hatóságok is csak találgatták, hogy mi történhetett, mi okozta a szokatlanul nagy detonációt. A Fővárosi Gázművek már ekkor azt mondta, hogy ekkora robbanást gáz nem okozhatott. A gázművek állítását a lépcsőházban élők nyilatkozatai tovább erősítették.

„Nitroglicerin, meg sósav, meg kénsav, meg ilyen dolgokkal kísérletezett” – mondta egy szomszéd a felrobbant lakásban élő Mádi Lajosról.

A BRFK egyik nyomozója, Simon Tamás már ekkor arról beszélt, hogy az első robbanást „nagy valószínűséggel” nem gáz okozta. Ezt erősítette az elzárt gázcsap és az, hogy a robbanás epicentrumában nem volt gázvezeték sem.

„Nem értem, nem értem, hogy történhetett – hajtogatja egy középkorú hölgy, miközben hangja elcsuklik. Ismertem az egyik családot, a férfi most érkezett haza vasárnap. Most ott van a törmelék alatt” – írta a helyszínről a robbanás napján a Magyar Nemzet.

A lapnak megszólalt egy másik lakó is, akinek a tizedikről sikerült kimenekíteni a családját:

„Én az erkélyen landoltam a kanapéval együtt, a rács fogott meg és vágott vissza a lakásba. Ingott alattam minden, óriási láng csapott fel lentről, a parkettából fölfelé. A liftet valahol az ötödiken vagy a negyediken találtuk meg: mint a harmonika összenyomódott”

– mesélte a férfi, aki két gyerekével és feleségével menekült.

Egy, a robbanás helyszíne alatt lakó, erősen sokkos állapotban lévő idősebb asszony úgy emlékezett vissza, hogy a második világháborús bombák nem voltak olyan hangosak, mint a detonáció. „Az utca felől, lentről világított valami, azt hittem, egy autó robbant fel. Az ablakból aztán láttam, hogy fent lángol az egész ház” – nyilatkozta a Népszabadságnak. Utólag egyébként kiderült, hogy a lakásban 30 kiló TNT-nek megfelelő robbanóanyag volt.

A tragédia helyszínére ment az akkori főpolgármester, Demszky Gábor és a köztársasági elnök, Göncz Árpád is. Göncz a mentésben résztvevők munkáját köszönte meg, Demszky pedig a kitelepített több mint 200 ember elhelyezéséről igyekezett gondoskodni. De ott volt a helyszínen a kerület polgármestereként Tarlós István is, aki arról beszélt, hogy mindenkit a kerületben helyeznek el a helyreállításig. Az ott élők eleinte a Római-parti üdülőben, majd később átmeneti lakásokban laktak, de Tarlós már akkor valószínűsítette, hogy többen soha többé nem akarnak majd visszaköltözni az épületbe.

Hamar kiderült, hogy a békásmegyeri panelben történt tragédiát nem véletlen baleset vagy gázrobbanás okozta. A Jós utcai tízemeletes panel kilencedik emeletén élt édesanyjával egy ideggondozás alatt álló, skizofréniával küzdő férfi, Mádi Lajos. Utóbbiról a szomszédok is csak a tragédia után hallottak, de azt már korábban is tapasztalták, hogy valami nincs rendben. Korabeli híradásokból kiderül, hogy a férfi korábban már gyanús volt, mert többször látták, ahogy vegyi anyagokat és akkumulátorokat cipel fel a lakásukba. A másnapi Pesti Hírlap arról írt, hogy a felrobbant lakás egyik lakója „kísérletező kedvű fiatal” volt.

A történtek után néhány nappal a BRFK vezetője arról tájékoztatott, hogy a 37 éves rokkantnyugdíjas, ideggondozás alatt álló, skizofrén férfi fürdőszobájában egy laboratórium maradványait fedezték fel. A vizsgálat azt állapította meg, hogy Mádi a mosógép centrifugáját használta bizonyos anyagok szárítására és szétválasztására. Innen eredhetett a tűz, ami továbbterjedt a lakásban, eljutott a nappaliig, ahol nagy mennyiségű robbanóanyag volt. Innentől az egyik robbanás követte a másikat.

Az előzményekhez tartozik, hogy a lakók állítólag már a robbanást megelőző évben, 1992-ben bejelentést tettek a rendőrségen arról, hogy a házban egy közveszélyes ember lakik. Utólag az egyik lakó azt is állította, hogy Mádi életveszélyesen megfenyegette. A rendőrök akkor arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény, „nem folyt vér”, nem tudtak intézkedni.

Utólag egyébként felmerült Mádi Lajos orvosának felelőssége is. Szerinte ugyanis semmi arra utaló jel nem volt, hogy a férfi robbantásra készül, a szerencsétlenséghez vélhetően inkább amatőrsége, azaz az vezethetett, hogy nem értett a vegyi anyagokhoz. „Annak alapján, amit tudtam, ma sem utalnám be” – mondta a pszichiáter egy hónappal a tragédia után a Magyar Hírlapnak. Mádi állapotáról egyébként sokat elárul, hogy a lakók beszámolója szerint a robbanást megelőző napon zenét üvöltetve petárdákat dobált ki az ablakából.

A robbanás után 94 lakásba hónapokig nem térhettek vissza a lakók, ők üdülőkben, átmeneti szállásokon vagy rokonaiknál laktak. A lépcsőház egyik lakója egy évvel a történtek után azt nyilatkozta: émelygés fogja el, valahányszor egy tízemeletes házba belép. Később kiderült, hogy kilenc lakásba nem is költöztek vissza, a nyilvántartásba két évvel később már hét új lakó neve szerepelt. A Népszava 1995. júliusi számából kiderül, hogy a ház falán ekkorra már egy márványtábla őrizte az áldozatok emlékét. Odalentről már ekkor sem lehetett megkülönböztetni, hogy melyik is volt pontosan Mádi Lajos lakása. Egy biztos: azoknak a lakóknak, akik végül nem költöztek vissza, és azoknak is, akik végül a visszaköltözés mellett döntöttek, örök trauma marad az a szeptemberi hajnal.