Már az első trimeszterben szűrhető lehet a terhességi diabétesz egy innovatív hazai módszerrel

2023. szeptember 12. – 09:40

Másolás

Vágólapra másolva

Először a Semmelweis Egyetemen gondozott kismamákon tervezik bevezetni az orvosok a terhességi diabétesz rendhagyó, első trimeszteri szűrését, de a módszert azután szélesebb körben is elérhetővé tennék, sőt annak szabadalmazása is elindult. A Semmelweis Egyetem közleménye szerint a terhességi diabétesz megfelelő, korai előrejelzésére nem létezett eddig megfelelő módszer, noha sokakat, Magyarországon például a várandósok 10 százalékát is érinti. A terhességi cukorbetegséget általában a második trimeszter végén, a harmadik trimeszter elején szűrik, de minél korábban ismerik fel, annál hatékonyabbak a megelőzési lehetőségek is.

A közlemény azt írja, hogy a Semmelweis és a Debreceni Egyetem munkatársainak a világon először sikerült olyan paramétereket beazonosítaniuk, melyek segítségével közel 100 százalékos pontossággal megállapítható már az első trimeszter során, kinél alakul ki terhességi cukorbetegség. Eredményeikről a kutatók a közelmúltban egy nemzetközi szaklapban is beszámoltak.

A paraméterek beazonosításához a kutatók a Debreceni Egyetem 2500 terhes nő adatait, vér- és vizeletmintáit tartalmazó biobankjából származó mintákon végeztek méréseket. A biobank 2010 és 2012 között épült, így számos adat rendelkezésre állt, köztük nemcsak a várandósságok kimenetele, hanem a gyermek és az édesanya későbbi egészségi állapota, betegségei.

A vizsgált markerek közül végül öt (fruktózamin, suPAR, korizol, korizon, 11-deoxikortikoszteron) bizonyult alkalmasnak arra, hogy a terhesség kezdetén alig érzékelhető különbségeket megbízhatóan jelezze. „A folyamat induló lépéseit kell elcsípni, amikor az eltérések minimálisak, ami egy egyébként egészséges kismamánál jóval nehezebb, mint egy idős cukorbetegnél” – idézték dr. Gerszi Dórát, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati klinikájának munkatársát, a publikáció egyik szerzőjét.

A fentiekkel az eddigi legprecízebb előrejelzést tudják adni, „hasonlót, mint a terhességi magas vérnyomás kockázatbecslésére jelenleg forgalomban lévő módszer”, csakhogy ehhez nincs szükség speciális műszerre. A korai előrejelzés különösen fontos, mert a terhességi diabétesz egész életre kiható változásokat eredményezhet – mondják a kutatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!