52 milliárd forintból épül autóalkatrész-gyár Felsőzsolcán

2023. szeptember 8. – 13:20

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül 52 milliárd forintos zöldmezős beruházással 1500 munkahelyet hoz létre Felsőzsolcán a brit tulajdonú GKN Automotive Hungary Kft. – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

A gyárban a BMW, a Mercedes-Benz, a Suzuki és a Volkswagen számára fognak alkatrészeket gyártani. Az MTI beszámolója szerint Szijjártó azt mondta, a projektnek köszönhetően már idén 200 új munkahely jöhet létre, a munka második fázisának átadásával, 2026 végéig pedig 1500.

Az állam támogatást ad a beruházáshoz, amelynek mértékét később fogják nyilvánosságra hozni, amint megtörtént az Európai Bizottság jóváhagyása.

Szijjártó beszédében azt mondta, az autóipar már rég a hazai gazdaság gerincoszlopát jelenti, a szektor termelési értéke tavaly először elérte a tízezer milliárd forintot, az idei első félévben pedig 24 százalékos növekedéssel hétezer milliárd forintot regisztráltak. Kitért arra is, hogy a brit cégek több mint 50 ezer embernek adnak munkát Magyarországon, a kétoldalú kereskedelem volumene pedig tavaly megközelítette a hatmilliárd eurót. „Exportunk az első félévben már 10 százalékos növekedést mutatott, és az eddig Magyarországra jött beruházások 11 ezer új munkahelyet teremtettek, ami 50 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest” – fogalmazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!