Gazdasági csalás miatt emeltek vádat Pécsvárad polgármestere ellen
Jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt emeltek vádat Pécsvárad polgármestere ellen, amiért az önkormányzat által elnyert pályázati összegből fiktív számlákkal saját magának szerzett meg egy részt – közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség, írja az MTI. A csalás irányítója Zádori János, Pécsvárad 2014 óta hivatalban lévő független polgármestere volt – erősítette meg az információt Kutas Tamás főügyészségi szóvivő.
A vádirat szerint a polgármester uszoda- és épületenergetikai fejlesztés érdekében nyújtott be pályázatot 2015-ben, ezzel a pécsváradi önkormányzat összesen 302 millió forintot nyert el. A polgármester még az összeg átutalása előtt elhatározta, hogy a támogatás egy részét saját magának szerzi meg, miközben „gazdasági tevékenységet” színlel.
A városvezető a kivitelezésre felkért társasággal megállapodott, hogy a kivitelezési szerződés teljesítésekor úgy csinálnak, mintha bevonnák a polgármester és felesége érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságot, hogy látszólag leigazolják a polgármesternek fizetendő pénz jogszerűségét. A megállapodásnak megfelelően az önkormányzattal szerződő cég további alvállalkozói szerződést kötöttek a polgármester és felesége érdekeltségébe tartozó társasággal.
A városvezetőhöz köthető cég valótlan teljesítésigazolást állított ki, így összesen 28 millió forinthoz jutott.
A vádhatóság a polgármestert, a feleségét és az alvállalkozó cég két vezetőjét jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével vádolja.
Kutas Tamás szóvivő az MTI-nek azt mondta: Zádori János ellen két további bírósági eljárás van folyamatban költségvetési csalások miatt, az egyik ügy vádirata szerint a városvezető és tizennégy társa összesen 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást szerzett meg jogosulatlanul.