700 milliárddal több pénz kéne a költségvetésbe az Államadósság Kezelő Központ szerint

2023. szeptember 4. – 20:19

Másolás

Vágólapra másolva

700 milliárd forinttal több pénz kellene a költségvetésbe – szúrta ki a Portfolio az Államadósság Kezelő Központ egyik közleményéből.

A közlemény szerint 4 113 milliárd forint lett a központi költségvetés nettó finanszírozási igénye, ami viszont 700 milliárddal több a korábbi összegnél. A Portfolio szerint ez a GDP mintegy 0,9 százalékának megfelelő változtatás, közben azonban hivatalosan nem változott eddig az idei 3,9 százalékos deficitcél.

A lap szerint a magasabb finanszírozási igény jellemzően két dolgot szokott jelenteni: vagy magasabb pénzforgalmi hiánnyal számol a kormány, vagy több tartalékot akar képezni az év végén.

A pontos magyarázat egyelőre nem világos, azonban a Portfolio szerint a még meg nem érkezett uniós támogatások és az euróárfolyam miatt módosíthattak. Korábban 408 forint volt az euró, ami 900 milliárdos uniós forrást jelentett volna a költségvetésben. Ám a forint erősödése miatt ez a jelenlegi (385-ös) árfolyam mellett már csak 770 milliárd lenne, ez pedig majdnem annyi, mint a korábbi és a megemelt finanszírozási igény különbözete – számolt a lap.

A Portfolio szerint a finanszírozási igény megemelése ez alapján könnyen jelentheti azt, hogy a kormány nem számol már idén az uniós pénzekkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!