Halálos baleset volt az M3-ason Gyöngyösnél

2023. szeptember 3. – 21:00

Másolás

Vágólapra másolva

FRISSÍTÉS 22:31-KOR:

A baleset helyszínén egy sávon megindult a forgalom, az Útinform szerint ez nagyon lassú folyamat, így azt javasolják, hogy aki még a sorban áll, az nagyon óvatosan és figyelmesen kövesse a többieket.

Egy ember meghalt, hárman megsérültek az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 72-es kilométernél, ahol összeütközött több jármű vasárnap délután öt óra körül, írja a rendőrség. Az MTI a katasztrófavédelem alapján arról számolt be, hogy hét autó karambolozott, a helyszínelés miatt az utat lezárták.

Az Útinform szerint a forgalmat a 78-as számú Gyöngyös-kelet csomópontnál terelik le az autópályáról, a torlódás még este kilenc óra körül is öt kilométeres volt. Aki teheti, a 90-es jelű Nagyfüged/Ludas és az 58-as jelű Hatvan-kelet csomópontok között kerülhet a 3-as főúton.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!