Fél Budapesten át üldözték, végül a villamossín fogta meg a jogosítvány nélküli sofőrt

2023. augusztus 31. – 16:46

Másolás

Vágólapra másolva

Fél Budapestet körbeszáguldozta egy moldovai férfi, aki a rendőrök elől menekült szerdán – írja a rendőrség hivatalos oldala.

A rendőrök éjfél körül akarták igazoltatni egy autó sofőrjét Budapest III. kerületében, a Bécsi út és Virágosnyereg út kereszteződésénél, ám az inkább továbbhajtott az Árpád híd felé – ezzel meg is kezdődött az autósüldözés.

Több egység is bekapcsolódott az üldözésbe – Forrás: Police.hu
Több egység is bekapcsolódott az üldözésbe – Forrás: Police.hu

A kocsit több körúton át üldözték, az akcióba több rendőri egység, valamint a zuglói polgárőrök is bekapcsolódtak. A 31 éves férfi a menekülés közben több piros lámpán is átment, és többször is átfordult a szemközti sávokba.

A jogosítvány nélkül vezető sofőr a Könyves Kálmán körútról a Gubacsi útra fordult, majd az Illatos út, Epreserdő utca, Ecseri út, Üllői út vonalon száguldott tovább. Végül visszatért a Könyves Kálmán körútra, és amikor is végzetes hibát követett el, mert a villamossíneken át próbált meg a Gyáli útra rákanyarodni. Ott ugyanis elakadt, így a rendőrök utolérték és elfogták.

A férfit őrizetbe vették, és​ engedély nélküli vezetés miatt indult ellene eljárás. A férfit őrizetbe vették.​

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!