Több érdekes állami támogatást is kapott a Mi Hazánk online szócsövét kiadó alapítvány

2023. augusztus 29. – 12:51

Másolás

Vágólapra másolva

Évek óta sikeresen pályázik állami pénzekre az Innovatív Kommunikáció Alapítvány, amely a Mi Hazánk narratíváját toló online lapot, a Magyar Jelent is kiadja, írja a Magyar Kétfarkú Kutyapárt gyűjtésében.

A Magyar Jelen című radikális portál már egy folytatása az eredeti Magyar Jelennek, amely 2003-2013 között jelent meg, főszerkesztője pedig Toroczkai László volt. A napjainkban működő Magyar Jelen már online lapként működik. Toroczkai alatt a lapot kiadó alapítvány egy, az Ásotthalmi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanba volt bejegyezve, Toroczkai idején sikeresen pályáztak is 21,8 millió forintra a Nemzeti Együttműködési Alapnál.

Az MKKP gyűjtése szerint az alapítvány több évben is nyert állami támogatást, így:

  • 2015-ben működési támogatásra kapott 1,1 milliót,
  • 2016-ban a IV. Rózsa Sándor fesztiválra 1,25 milliót, működési támogatásra 1,5 milliót;
  • 2017: a Rózsa Sándor Népe havilap 1,5 millió támogatást kap, működési támogatásra is kerül pénz a zsebbe, 1,95 millió;
  • 2018: Alapítványi honlap szakmai tartalmának fejlesztési támogatása 1,35 millió forint, működési támogatás 1,9 millió forint;
  • 2020-ban az alapítvány komplex működési és szakmai programja kap 3,12 milliót;
  • 2021: 6 millió forintból vehetik meg Ásotthalmon egy ingatlan ⅖ tulajdonrészét Ásotthalom önkormányzatától;
  • 2022-ben pedig egyszer 150 ezer forintot, egyszer a magyar falu program részeként 2 millió forintot nyertek el.

A támogatások között vannak különös darabok: az Alapítvány honlapjának fejlesztésére kapott támogatás például érdekes annak fényében, hogy ezen az oldalon lényegében semmi nincs. Pár képet és sort leszámítva a fentebbi támogatásokat jelenítik meg rajta, illetve egy Steve Jobs idézetet az innovációról.

Szakmai tartalmak – Forrás: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
Szakmai tartalmak – Forrás: Innovatív Kommunikáció Alapítvány

Az ásotthalmi ingatlanvásárlásra kapott 6 millió forintot (mellyel Ásotthalom önkormányzatától vásárolt az alapítvány) pedig nem más támogatta, mint Ásotthalom önkormányzata. Erről a döntést a vészhelyzet miatt Toroczkai László egymaga hozta meg, a 2021-es döntésnek az idő kronológiájára fittyet hányva egy 2020. áprilisi határidőt szabott ki.

Az Innovatív Kommunikáció Alapítvány Toroczkai vezetése alatt egy ásotthalmi önkormányzati épületbe jegyezte be székhelyét. Az alapítvány kurátora Dobó Istvánné, aki 2020. április 20-án vette át a posztot lányától, Dobó Veronikától – utóbbi a Mi Hazánk képviselője az ásotthalmi önkormányzatnál, emellett pedig Toroczkai László személyes asszisztensének mutatja be magát. Őt Hajnal Péter előzte meg, aki lemondása után, 2017-től Ásotthalom jegyzője lett.

Mellettük a kuratórium másik két tagja, Kónyi-Kiss Botond és Csepcsényi Zoltán, előbbi a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Egyesület elnökségi tagja is. A kormánypárti narratívába illő megfigyeléseit a Prideról vagy az egyetemi modellváltásokról többször hozta le a Magyar Nemzet is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!