A biztosítórendszer állította meg a tehervonatot, ami egy intercityvel haladt szemben
2023. augusztus 28. – 07:31
Az automata biztosítórendszer állította meg azt a tehervonatot, amelyik a tilos jelzés ellenére Nagytétény állomásnál ráhajtott arra a sínre, amin épp egy intercity jött szemben – derült ki az RTL Híradóból.
Szombaton csak az automata biztosítóberendezés mentette meg a vonatszerencsétlenségtől azt a két vonatot, ami végül egymástól alig 400 méterre állt meg. A szabálytalan tehervonat már áttért a másik sínre, miután keresztülhajtott a váltón, amit el is tört – ezután állította meg a vonatot a biztonsági berendezés.
Szemből épp ezen a sínen érkezett Balaton irányából a Tópart IC, miközben a tehervonat szabálytalanul, a tiltó jelzés ellenére ment az állomás felé.
Váczi Viktor, a MÁV sajtóügyeletese az RTL-nek elmondta, hogy a berendezés azt érzékelte, hogy az IC vágányútjába egy másik haladó jármű került, ezért a rendszer a tehervonat fékjeit blokkolta, az utasokat szállító vonat előtt pedig tilosra váltott a jelzőlámpa. Dorner Lajos a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke arról beszélt, hogy egy ilyen eset akkor is balesetnek számít, ha nem ütköznek össze a vonatok. Az ügyben most vizsgálat indul, ami azt deríti majd ki, hogy a tehervonat vezetője miért hagyta figyelmen kívül a tilos jelzést.
Év elején egy ehhez hasonló eset már történt: ekkor ugyanazon a vágányon haladt két vonat, ami mindössze 150 méterre állt meg egymástól Tápiógyörgyénél. Azt az esetet a biztosítóberendezés hibája okozta.