Náci karlendítésről próbálták kérdezni a megafonos influenszert, biztonsági embert hívtak az újságíróra

2023. augusztus 27. – 18:33

Másolás

Vágólapra másolva

A Pécsi Stop is próbált regisztrálni a Tranzit Fesztiválra, de nekik sem sikerült. A szintén sikertelenül próbálkozó Telexnek azt írták a szervezők, hogy „a Tranziton médiapartnerekkel dolgozunk, regisztrációt csak nekik tudunk biztosítani”. A Pécsi Stop újságírója, Bogos Csaba azonban megkereste az összes meghívott ellenzéki politikust, hogy segítsék őt bejutni a rendezvényre. Végül Márki-Zay Péter állt kötélnek, aki augusztus 25-én pénteken Gulyás Gergellyel vitázott.

Így bejutott Bogos, és meg is tudta állítani egy interjúra a Megafonos Trombitás Kristófot. Trombitás nem volt túlzottan szolgálatkész, talán azért sem, mert a Pécsi Stop volt az a portál, aki a Gulyáságyú Média alapján azt állította egy előkerült karlendítős fotóról, hogy azon Trombitás Kristóf látható. Akkor Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője nem cáfolta, hogy Trombitás lenne a képen, de azt mondta, hogy a fotó nem jelenti azt, hogy Trombitás a nácikhoz vonzódna.

A videó az utóbbi idők leggyorsabb interjúkezdési hullámvasútjával indul:

– Szia Kristóf, egy kérdés erejéig ha megállíthatnálak.
- Szevasz, hogyne!
- Bogos Csaba vagyok a Pécsi Stoptól.
- Ne haragudj, sajnos nem tudok nyilatkozni.

Az erős kezdés után Bogos a karlendítős fotóról próbálja kérdezni Trombitást, aki egy darabig sajnálkozik, hogy „nem tud válaszolni”, majd taktikát váltva a Balaton szépségeit ajánlja az újságíró figyelmébe válasz helyett.

„Élvezd a Balatont, lesznek nagyon jó viták, kurva jó piák vannak, kurva jó kaják vannak”

– foglalja össze a Tranzitot Trombitás, aki azt mondja a tovább kérdező Bogosnak, hogy „örömmel látunk mindenkit”. Bogos nem adja fel, de hiába:

– A karlendítést, azt nem bántad meg?
– Fogalmam sincs, hogy mit kérdezel, sajnos nem értem.

Amikor az az adás kerül szóba, amiben Trombitás kifejtette, miszerint hősi jelzővel kellene illetni a Waffen SS-katonát is, már többen köréjük gyűlnek, egyikük – a videó szerint Kötter Tamás – azt mondja:

„Egyébként most hívtam a biztonságiakat, majd mindjárt intézkednek.”

Bogos szerint később egy szervezőt is odaküldtek hozzá, aki megkérte az interjú eltávolítására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!