Hiába újították fel, elnyelné az enyészet a tiszaszigeti bicikliutat, ha a helyiek nem tisztogatnák

2023. augusztus 27. – 08:30

Hiába újították fel, elnyelné az enyészet a tiszaszigeti bicikliutat, ha a helyiek nem tisztogatnák
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Tiszasziget és a szerb határ között kilenc éve adták át az új kerékpárutat. Hamar kiderült, hogy eleve nem túl jó minőségben készült el, és a polgármester bottal ütheti a kivitelező cég nyomát, mert azt időközben felszámolták. De nem csak az út állapotával vannak gondok. Ha a helyiek nem mennének ki néha megmetszeni a fákat vagy lenyírni a füvet, már nem sok látszódna a 3,5 kilométeres, nemzetközi kerékpárútból.

A tiszaszigeti kerékpárút határ felé tartó szakaszának története valahol 2014-ben kezdődött. Ekkor adták át a Szeged melletti településtől a vajdasági Törökkanizsáig tartó, 3,5 kilométeres részt, ami félmilliárd forintba került.

Az új kerékpárút minősége viszont hagy némi kívánnivalót maga után. Még jóval az átadás előtt, 2013-ban derült ki, hogy az uniós forrásokat koordináló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szabálytalansági eljárást indított a beruházás miatt. Akkor Ferenczi Ferenc fideszes polgármester azt állította: nincs ilyen eljárás, „csupán azt vizsgálják, hogy történt-e valami a tiszaszigeti kerékpárút-építés ügyében”, az eljárásról szóló híreket pedig politikai támadásnak nevezte.

Két évvel később végül bebizonyosodott, hogy nemcsak eljárás indult, de az NFÜ 19,5 millió forintra meg is büntette a tiszaszigeti önkormányzatot, mert az olyan céget bízott meg a munkával, amiben az önkormányzat is tulajdonos volt.

A polgármester akkor erről úgy nyilatkozott, hogy az NFÜ „korrekciós összeget állapított meg, amely felhasználható volt a megvalósítás során”. Emiatt ugyan a településnek hitelt kellett felvennie, de az állam a segítségére sietett, és később konszolidálta őket.

Hepehupás

Hiába a vizsgálatok és a büntetés, pár évvel később, 2020-ban a Magyar Falu Programban az állam 38,5 millió forintot adott a településnek a rossz minőségben megcsinált, vagyis a polgármester szerint a „hepehupás és repedezett” bicikliút felújítására. Ferenczi Ferenc szerint viszont ez az összeg épp csak arra elég, hogy a 3,5 kilométerből csak 1,3 kilométernyi részt állítsanak helyre azokon a helyeken, „ahol a legégetőbb a probléma”.

Az itt-ott felújított utat végül 2021 szeptemberében adta át a polgármester Bartók Csabával, a Fidesz szegedi elnökével együtt. Akkor arról beszéltek, a tíz évvel korábbi építkezés „friss töltésének nem kedvezett az akkori csapadékos időjárás, és ezért az út töltése megcsúszott az évek során”, és „a természet ereje tovább rontotta az út minőségét”.

Ez pedig még ma is fennáll, mert a két évvel ezelőtti javítást foltokban csinálták meg, nem pedig folytonosan.

És hiába újítottak rajta, a sok helyen erdős szakaszon futó bringaútra szépen lassan rákúszott a természet.

Erről a Magyar Kerékpárosklub szegedi területi képviselete posztolt augusztusban: szerintük helyenként annyira benőtte a növényzet a kerékpárutat még a felújított részeken is, hogy az járhatatlanná vált, így azt jobb lenne „beszántani”, és inkább a közútra terelni a bicikliseket. A kerékpárút egyébként az Eurovelo11-es nemzetközi vonal része, a Kerékpárosklub szerint pedig alig használják azt, és az egy szem biciklist, akit láttak, inkább a 2022-ben felújított főúton tekert.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Amikor mi mentünk ki az úthoz pár nappal ezelőtt, épp egy idős nő jött velünk szembe. Azt mondta, ő a tanyáról jár be rendszeresen Tiszasziget felé, így gyakran használja ezt a szakaszt. Szerinte sok bringás jár erre, de az országúti bicajosok a rossz állapotok miatt, vagy épp azért, mert néhány helyen még két kerékpáros sem fér el egymás mellett, inkább az autóutat használják.

Szerinte az út mentén nem igazán vágják a fákat, ezért azt a nagyjából egykilométeres szakaszt, amit ők használnak, néha a férje vágja le a saját kézi nyírójával.

Mi azt tapasztaltuk a helyszínen, hogy – vélhetően a nagy sajtóvisszhang miatt – augusztus 18-ra már itt-ott megnyirbálták a növényzetet, és a füvet is úgy-ahogy lenyírták a kerékpárút külterületi részén Tiszaszigethez közel.

Kimentek a helyiek

Néhány nappal azután azonban, hogy ott voltunk, kiderült: a kerékpárút civil összefogással lett teljes mértékben újra járható. A Magyar Kerékpárosklub bejegyzése szerint ugyanis a posztjuk miatt végül önkéntes lakosok és a tiszaszigeti önkormányzat együtt tisztították meg a kritikus útszakaszt a belógó növényzettől. Így a néhány napja végzett, igen hanyag munkát befejezték, mégha civilek segítségével is. Erről egyébként megkeresésünkre Ferenczi Ferenc polgármester azt mondta: ő maga is sokat kerékpározik, ezért „kétkezi munkával is segíti az út tisztán tartását” – ahogy tette például ezen a képen, amit a Facebookjára töltött fel.

Bár a Kerékpárosklub legutóbbi posztjában arról is ír, hogy a megoldást a közútkezelőtől várják, ezt a szakaszt nem a Magyar Közút tartja fenn, az az önkormányzathoz tartozik. A polgármester kérdésünkre azt mondta: idén eddig közel 800 ezer forintot költöttek a bicikliút fenntartására, ez az összeg várhatóan egymillió forint lesz az év végére.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Nincs vége a civil összefogásnak sem, Ferenczi szerint az önkormányzatnak egyre kevesebb a közmunkása, ezért a jövőben is nagyban számítanak a civilekre. A „Tiszasziget-szerb határ kerékpárút rendbetétele” nevű Facebook-csoportban például már most folyamatos a szerveződés a növényzet karbantartására.

Rossz, és a határ túloldalán még rosszabb

A polgármester arról is beszélt, hogy már a kerékpárút megépülése után minőségi kifogással éltek a kivitelező cég felé, de a céget időközben felszámolták. Ezért célozták meg azt, hogy csak a legrosszabb szakaszokat újítják fel, de Ferenczi szerint „elengedhetetlenül fontos” lenne a teljes útvonal felújítása, azt viszont nem tudja, tudnak-e erre majd pályázni. Addig is szerinte a munkát addig folytatják, amíg a teljes szakaszon nem sikerül rendezni a padkákat.

A Magyar Kerékpárosklubtól is megkérdeztük, milyen megoldásokat látnak a helyzet rendezésére. Azt írták, szerintük a fenntartónak kellene sűrűbben járnia a kerékpárúton, de tudják, hogy ez sok pénzt, időt és emberi erőforrást igényel. Főleg azért, mert a kerékpárutak az egész országban messze nem az elvárható minőségben készültek el. Így aztán

könnyen megjelennek a repedések, az utakat felnyomják a gyökerek, a növényzet kvázi fölfalja őket.

A mostanában épülő kerékpárutak viszont szerintük már szélesebbek, és elvileg komolyabb alapot is kapnak, így reménykednek abban, hogy tartósabbak lesznek, ami viszont csak bizonyos idő eltelte után derülhet ki.

A vajdasági szakaszon ilyen repedések vannak – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
A vajdasági szakaszon ilyen repedések vannak – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

A tiszaszigeti bringaút felújításának minőségéről és tartósságáról azt mondták, nem tudják, hogy az valójában milyen javítást kapott, így nem mernek „jósolni”. Az viszont biztos, hogy van olyan, már javított szakasz, ahol két évvel a felújítás után már nő a gaz az aszfaltból. Azok a részek pedig valószínűleg pár éven belül járhatatlanok lesznek, amiken nem javítanak.

„Az pedig különösen szomorú a történetben, hogy ha teljesen korszerű, vadiúj bicikliutat építenének ennek a helyére, Törökkanizsa felé valószínűleg akkor sem lendülne föl a turizmus, a határ túloldalán ugyanis még ennél is silányabb bringaút várja a közlekedőket” – írják.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!