Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

OMSZ: Megdőlt a 2023-as melegrekord

2023. augusztus 27. – 15:55

Másolás

Vágólapra másolva

832

Az előzetes adatok alapján megdőlt az idei szezonrekord és a napi melegrekord is vasárnap – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Azt írták, az előzetes adatok szerint vasárnap 17 órakor a Békés vármegyei Dévaványán 39,5 fokot regisztráltak. A második legmelegebbet a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunmajsán mérték, 39,1 fokot, Derekegyházon (Csongrád-Csanád), Tiszaalpáron (Bács-Kiskun) és Kelebián (Bács-Kiskun) 39,0 fokot rögzítettek.

Az OMSZ hozzátette, hogy az augusztus 27-ére vonatkozó eddigi rekord 39,3 Celsius-fok volt, ezt 1950-ben Csongrádon mérték. Közölték azt is: az idei szezonrekord eddig 39,1 fok volt, amit július 17-én mértek Hódmezővásárhelyen – idézte az MTI.

A napok óta tartó hőhullám hétfőn tetőzhet, az előrejelzések szerint akkor is 39 fokig is melegedhet helyenként a hőmérséklet, két déli vármegyére pedig a legmagasabb, piros fokozatú riasztást adtak ki.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől