Kihirdették az idei iskolai tanév fontos dátumait

2023. augusztus 22. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Közlönyben megjelent Pintér Sándor belügyminiszter rendelete az idei iskolai tanév fontos dátumairól. Az első tanítási nap hagyományosan szeptember 1-je, ez idén péntekre esik. Az utolsó tanítási nap jövő június 21., az első félévnek hivatalosan január 19-én lesz vége.

A három nagy iskolai szünet időpontjai:

  • őszi szünet október 30-tól november 3-ig (hétfő-péntek);
  • téli szünet december 22-től január 5-ig (péntektől péntekig, két hét);
  • tavaszi szünet március 28-tól április 5-ig (ez szűk másfél hét, csütörtöktől péntekig).

Az írásbeli érettségik hete május 6-án indul, a hagyományoknak megfelelően magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem sorrenddel. A szóbeli érettségik június 5. és 12. között lesznek.

A középiskolai központi írásbeli felvételi vizsgákra november 30-ig kell jelentkezni, a felvételik a 6 és 8 osztályos gimnáziumokba január 20-án lesznek. A középiskolák február 9-ig értesítik a jelentkezőket az írásbeli vizsgák eredményéről, a szóbeli vizsgák március 4–20. között lesznek, és május 2-án derül ki, kit vettek fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!