Geszti Péter: Gondolkodásban visszamentünk a vármegyék és főispánok világába

2023. augusztus 18. – 09:24

Másolás

Vágólapra másolva

Digitális feudalizmusban élünk: technológiailag minden rendelkezésünkre áll, gondolkodásban mégis visszamentünk a vármegyék és főispánok világába – mondta Geszti Péter dalszövegíró, reklámszakember a Szemlélek Társalgó friss adásában. Az interjúban szóba kerültek az egyéni és a társadalmi boldogulás lehetőségei és nehézségei is. Geszti Péter szerint a social média egybenyitotta a világ összes kiskocsmáját, ahol egyszerre üvölt mindenki, hogy neki van igaza, és ahol mindenki gyűlöli azt, aki nem ért vele egyet, vagy egyszerűen csak más, mint ő.

Úgy látja, ezen nem segít, hogy a magyar belpolitika állandó szavazatmaximalizálásra törekszik, ezért mentális háborús félelmet generál az emberekben.

Saját elmondása szerint túl sok hírt fogyasztott az elmúlt időszakban, ezért önmagát kellett fegyelmeznie – márpedig „a szokásokon változtatni, annál nehezebb nincsen”. Geszti Péter az interjúban azt is elárulta, hogy felhagy a reklámkészítéssel, visszatér a művészi alkotótevékenységhez.

A dalszövegíróval készült teljes interjút itt lehet meghallgatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!