Újabb csőtörések vannak Sülysápon, ahol előtte 18 óráig nem volt víz

2023. augusztus 18. – 09:09

Másolás

Vágólapra másolva

Még az előző, nagy fővezeték csőtörésének javítását sem fejezték be a vízszolgáltató munkatársai Sülysápon, de már újabb szivárgásokról érkezett hír – ezt a település polgármestere jelentette be a Facebookon. Azt írta, „időközben a Szőlő utcában is tapasztaltak egy kisebb szivárgást és a Kinizsi utcában is megerősítették egy csőtörés hírét. A Szőlő utcában várhatóan csak a holnapi napon javítanak és elképzelhető, hogy ehhez nem kell majd zárni”, de a probléma mértékét csak azután tudják felmérni, hogy az előző helyen végeztek. Katus Norbert alpolgármester a Kinizsi utcai helyszínről azt írta a Facebookon, hogy ez a szivárgás „valószínűleg a nyomásváltozások miatt megrepedt cső eredménye.”

Korábban írtuk, hogy csütörtökön kezdődött, de még péntek reggel nyolc órára sem állt helyre a vízközmű-szolgáltatás a Pest vármegyei, a fővárostól mindössze 40 kilométerre található Sülysápon – derült ki lapunknak küldött olvasói beszámolókból, illetve a Facebookon elérhető felháborodott-kétségbeesett bejegyzésekből. A sülysápiak nemcsak azt sérelmezik a közzétett írásokban, hogy nincs víz, hanem keveslik az információt is, továbbá hogy a városvezetés sem tájékoztatja őket folyamatosan a kialakult helyzet kezeléséről.

Egyik hiba követte a másikat

Pénteken dél körül aztán Horinka László, Sülysáp polgármestere egy Facebook-bejegyzésben kért bocsánatot a lakóktól, függetlenül attól, hogy a vízhálózat üzemeltetésért és a hibák javításáért is egy külső szereplő a felelős, a TRV Zrt. A bejegyzése szerint a vízszolgálat már kezd helyreállni a településen. Szerinte azért ment ez ilyen lassan, mert az „egyik hiba követte a másikat és a szolgáltatás nem akart helyreállni”. A településen egyébként sem ritkák a vízhálózat problémái, ezért Horinka tájékoztatta Czerván György országgyűlési képviselőt, aki kormányzati szintre továbbította a problémát. Szerinte szükség van a sülysápi vízhálózat korszerűsítésére, amihez viszont pénz kell, de talán „ez az országos hírré dagadt probléma nem kerül le a napirendről”.

Egyik olvasónk is azt írta korábban, hogy városukban visszatérő probléma a csőtörés, ilyenkor jellemzően pár órán át nincs víz. „Tegnap azonban kb. 14 óra tájékán ismét elzárták a vizet, csőtörés miatt. Azt ígérték, megcsinálják, ami meg is történt, kb. 16 órára, viszont ezután a főnyomócső eltört, így most reggel 8 óra van, víz pedig egy csepp sem. Tehát 18 órája nincs víz az egész városban” – vázolta a helyzetet.

Olvasónk szerint akadt olyan, akinek a vízművek azt mondta, hogy most épp a kutakkal van gond, és dolgoznak rajta, de ennél többet nem tudott meg az illetékes Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-től.

Sülysáp város hivatalos Facebook-oldala szerint az történt, hogy a csőtörés javítása után, 16:00 óra körül a vízszolgáltató kinyitotta a tolózárakat, és légteleníteni szerették volna a hálózatot. „Víz azonban nem érkezett, annak ellenére, hogy a tározó szintjelzője azt jelezte, hogy a tározó tele van. Utóbb kiderült, hogy ez a jelzés nem volt valós, a szintjelző »felakadt«, ezért a kutak nem kapcsoltak. Ezt követően a kutak kézi indítását kezdeményezték, de ekkor már a tározók és a hálózat is teljesen leürült.”

A beszámolóban olvasónk azt írta, hogy nem kaptak normális tájékoztatást, vizet pedig elméletileg osztott ugyan két autó az utcában, de szerinte „gyakorlatban senki nem látta, vagy kapott vizet”.

Egy cégnél két műszak is kimaradt a vízhiány miatt

A vízszolgáltatási probléma nem kizárólag a lakosságnak okoz gondot: a kis és közepes méretű ventilátormotorok tekercselésével, összeszerelésével foglalkozó ebm-papst Hungary Kft. sülysápi telephelyén a délelőttös műszakot lemondták, és nem sokkal kilenc óra előtt a délutánosat is, mert „biztos információt nem kaptunk, hogy mikor áll helyre a víz ellátás”.

A történtek miatt kerestük az illetékes vízszolgáltatót, ahonnan péntek 11 óra körül azt az információt kaptuk, hogy a hiba elhárítását a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. szakemberei azonnal megkezdték. „Ennek eredményeként már nem csak az alacsonyabban fekvő lakóházakban, hanem a magasabban álló ingatlanokban is újra van víz, de a településen lajtoskocsikból is vételezhetnek ivóvizet a lakosok. A vízellátást egy meghibásodott műszaki berendezés és egy nagy átmérőjű fővezeték csőtörése akadályozta. Az eltörött szakasz kizárása után azonnal elkezdett újra töltődni a rendszer, így fokozatosan minden háztartásban helyre áll majd a víznyomás. Ezúton is köszönjük a lakosság megértését és együttműködését!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!