Agyonnyomta egy bika az elcsatangolt kis kengurut, sikertelenül próbálták újraéleszteni

2023. augusztus 13. – 18:38

Agyonnyomta egy bika az elcsatangolt kis kengurut, sikertelenül próbálták újraéleszteni
Fotó: Doriniti Családi Farm / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva


Betévedt a szomszéd marhái közé Jack, a Mórról elszökött kis kenguru, ahol egy területét védő többmázsás bika rárontott, és nekinyomta a kerítésnek. Gazdája épp ekkor ért oda a szomszéddal, gyorsan elzavarták a bikát. A kenguru azonban

„mintha még ugrott volna egyet, majd leült, rám nézett, és eldőlt. Megpróbáltam újraéleszteni, de nem sikerült”

– mondta György Anita, Jack gazdája a Kemmának.

Még szerda délelőtt jelent meg egy felhívás a móri Doriniti Családi Farm Facebook-oldalán, miszerint a zárt karámból elszökött egy ausztrál Benett-kenguru. Az állatot napokig keresték, többen látták is, de mire a farm munkatársai a helyszínre értek, mindannyiszor nyoma veszett.

Péntek este már a szomszéd tanyánál járt Jack, amikor nézeteltérésbe keveredett az ottani kutyával, gazdája szerint a lekövetett mozgása olyan, mintha keresné a hazautat. A keresést a helyiek nem adták fel, szombaton meg is találták a kenguru nyomait, így be tudták határolni azt a területet, amerre mozog.

Mivel tudták, hogy a kenguru a környéken ugrál és keresi a hazavezető utat, György Anita a szomszéddal folyamatosan tartotta a kapcsolatot. A terv az volt, hogy Jacket kiterelik a szomszéd nagy legelőjére, ott bekerítve kifárasztják, és a lelassult állatot hálóval befogják. Ezért a szomszéd lekapcsolta a villanypásztort. Azonban

Jack nem jó irányba indult, és a legelő helyett a bikák között kötött ki, ez okozta vesztét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!