Öt éve küzdenek az ágyipoloska-invázióval a szentgotthárdi pszichiátriai otthonban, de a vezetőség nem tudja megoldani a problémát

Legfontosabb

2023. augusztus 10. – 20:10

Öt éve küzdenek az ágyipoloska-invázióval a szentgotthárdi pszichiátriai otthonban, de a vezetőség nem tudja megoldani a problémát
A Szentgotthárdi Szakosított Otthon – Forrás: Google Streetview

Másolás

Vágólapra másolva

A mentálisan sérült betegek és az egészségügyi dolgozók számára is méltatlan helyzet alakult ki a szentgotthárdi otthonban. Az intézményben pár nappal korábban kijárási tilalmat vezettek be, minthogy nyilvánosságra került volna egy bent készült, megdöbbentő videó.

Az Átlátszó.hu tett közzé egy felvételt szerda reggel, ezen az látszik, hogy a szentgotthárdi, pszichiátriai betegeket ellátó otthonban ellepik az ágyi poloskák egy páciens fekvőhelyét. A Telexnek nyilatkozó dolgozók is megerősítették, hogy az otthonban lassan öt éve küzdenek a poloskainvázióval – hiába. Forrásaink szerint hiába álltak elő javaslatokkal, a vezetőség ezeket lesöpörte, és inkább elbagatellizálta a problémát. Közben olyan felmondási hullám kezdődött, hogy lassan az egész otthon működése ellehetetlenülhet.

Az Átlátszó.hu-nak szűkszavúan ugyan, de a Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye is elismerte a problémát: „A fertőzés megszüntetése érdekében az intézmény és a fenntartó is megteszi a szükséges intézkedéseket.”

Frissítés 2023.08.11-én

Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és közölte, hogy a „Szentgotthárdi Szakosított Otthon tekintetében a hatósági jogköröket a területileg illetékes Vas Vármegyei Kormányhivatal gyakorolja, ezért az ellenőrzéseket is a Kormányhivatal illetékesei végezték”, nem az NNK szakemberei. Cikkünk korábbi verziójában tehát tévesen állítottuk, hogy az NNK ellenőrei jártak az épületben, ezt javítottuk.

A Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye épülete 1896-ban épült, a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) egyik legnagyobb alapterületű ingatlana: az „A” épület alapterülete 5214 négyzetméter, a „B” és „C” épület alapterülete 4950 négyzetméter, és legnagyobb létszámú intézménye.

A fenntartót, az SZGYF-et, és az intézmény igazgatóját, Takácsné Hargitai Beátát is kerestük emailben és telefonon is szerdán, de választ csak csütörtökön kaptunk.

„Az ágyipoloska-fertőzöttség az intézményben – a folyamatos higiéniai és fertőzésmentesítési intézkedések ellenére – szezonálisan újra és újra megjelenik 2018 óta” – írta megkeresésünkre az SZGYF.

A főigazgatóság szerint „az intézmény vezetője mint a költségvetési szerv vezetője egy személyben felelős az intézmény működtetésért a fennálló probléma megoldása intézkedési terv alapján folyamatosan zajlik”.

A fenntartó szerint intézkedési tervnek megfelelően zajlik az otthonban „az irtás, fertőtlenítés, festés, takarítás, a fertőzött bútorzat és ruházat megsemmisítése, visszafertőződés megakadályozása”.

Mi az az ágyi poloska? Egy 5-7 milliméter hosszú, barna színű vérszívó rovar, ami gyakran egymás mellett többször is megszúrja a bőrt, mire megtalálja az eret, érzéstelenítő és véralvadásgátló anyagot juttat a szervezetbe, és szívásba kezd. Allergizáló nyála miatt akár egy hétig viszkető érzést és pirosodást okoz. Főleg éjszaka aktív, nappal rejtőzik – a szentgotthárdi otthonban viszont már annyira elterjedt, hogy a dolgozók szerint már nappal is belepik az ágyakat.

Sűrűn lakott helyeken azért is nehéz megakadályozni a terjedésüket, mert szellőzőkön keresztül, csövek és kábelek mentén is vándorolhatnak, ráadásul kis méretük miatt a frissen kikelt példányok akár a repedéseken is átférnek. Irtani permetezéssel, porozással és hidegköd-képzéssel is lehet, de az egész irtási folyamatot minden esetben meg kell ismételni két héten belül, mivel az engedélyezett poloskairtó szerek a petéket nem pusztítják el.

Állatokat nem szabadna ilyen körülmények között tartani

A Telexnek két, neve elhallgatását kérő dolgozó is nyilatkozott, akik megerősítették, hogy az otthonban egyre súlyosabb poloskainvázióval kell megküzdeniük. A dolgozók szerint a probléma nagyjából öt évvel ezelőtt kezdődött, eleinte csak egy-egy szobát érintett a helyzet, de a késve meghozott és nem elégséges intézkedések miatt mára szinte minden helyiségre, így a dolgozói szobákra is átterjedt. A Telexnek az egyik dolgozó azt mondta:

„A helyzet mostanra olyan súlyos, hogy ha egy nővér leül a számítógép elé dolgozni az irodában, alig öt percnek kell eltelnie, és már elkezdik csípni a lábát a bogarak. Állatokat nem szabadna ilyen körülmények között tartani, nemhogy beteg embereket.”

A 734 férőhelyes otthonban jelenleg 528 beteg lakik. Az intézményben eddig tíz osztály működött, most már csak nyolc, miután novemberben a „B” épületben két osztályt az ágyipoloska-helyzet miatt lezártak, az ott lakókat pedig szétosztották a többi osztály között. Itt azóta pár alkalommal irtást is végeztettek egy közbeszerzés útján megbízott céggel, de a dolgozók szerint ez sem vezetett eredményre: az épületrészt ugyanis csak egy lépcsőház választja el a többitől, így a takarítók és az ápolók elmondása szerint sem javult a helyzet, a poloskák továbbra is zavartalanul vándorolnak. Ráadásul a fújással csak az élő bogarakat lehet kiirtani, a petéket nem, amikkel továbbra is tele van az épület – mondják az ott dolgozók.

Azt a Telexnek a fenntartó is megerősítette, hogy jelenleg egy épületrész le van zárva. „A lezárt épületrész poloskamentesítése megtörtént, a tisztasági festés megkezdődött. A fertőzött területről ide kerülnek áthelyezésre az ellátottak” – írta az SZGYF.

A legsúlyosabban a „B” és a „C” épület fertőzött – itt a két lezárt osztály kivételével továbbra is laknak betegek. A helyzet a Telex forrásai szerint itt minden szobában olyan, mint az Átlátszó által közzétett felvételen is látszik:

A Telexhez is eljutott több felvétel az intézményben uralkodó állapotokról, ezeken látszódik, hogy a falakat, a matracokat és az ágyneműket is poloskák és peték borítják:

A rovarcsípések fertőzéseket, hámsérüléseket és allergiás reakciókat is okoztak, ráadásul több olyan fertőző beteg lakó is van, akiről a poloskák könnyen továbbfertőzhetik a többi bentlakót is – ez a dolgozók szerint egyelőre nem történt meg, de ha nem jön radikális változás a közeljövőben, ez is bekövetkezhet. Vannak olyan betegek, akiken csak a csípések nyomai látszódnak, de vannak olyanok is, akiken gennyes sérülések alakultak ki az allergiás reakció miatt.

A többi osztályon és lakóotthonban egyelőre jobb a helyzet, de a dolgozók szerint itt sincs rendszeres irtás, csak a dolgozók kifejezett kérésére hívják ki az irtócéget, hogy egy-egy részleget fertőtlenítsenek. A maguk eszközeivel a lakók és a dolgozók is próbálnak védekezni a poloskák ellen, de elmondásuk szerint a vezetőség „inkább csak a látszatra megy, hogy papíron minden rendben legyen”.

Az SZGYF a Telexnek azt írta, a poloska irtása a lakott részeken is folyamatos, „az intézmény teljes területén napi szintű takarítás, higiéniai tisztítás történik. Az irtási folyamat az intézmény valamennyi helyiségében megvalósul, így a dolgozói helyiségekben is.”

Az intézményben kialakult helyzettel kapcsolatban kerestük az Integrált Jogvédelmi Szolgálatot (IJSZ) is, akik azt írták, az elmúlt időszakban a területileg illetékes ellátottjogi képviselőhöz is érkeztek megkeresések az ügyben.

A képviselő az intézménybe személyesen is ellátogatott, és „megtette a szükséges lépéseket, intézkedéseket, jelzéseket az intézmény vezetője, az SZGYF mint fenntartó és a kormányhivatal népegészségügyi osztálya, mint a hatáskörrel rendelkező szakhatóság felé”.

Korábban hónapok, most egy hét

A Telexnek nyilatkozó egyik dolgozó szerint míg korábban heteket, sőt akár hónapokat kellett várni az irtásra, csütörtök reggel megjelentek az irtócég emberei, hogy elvégezzék a múlt héten megrendelt irtást az egyik osztályon.

Itt ma reggel hat helyiséget fújtak be, erre az időre a lakókat az udvarra terelték, de este egy szellőztetés után már visszamehetnek, ott fognak aludni. Hivatalosan pár napig egyáltalán nem lehetne bemenni ezekbe a szobákba, máshogy viszont nem tudnak gondoskodni a betegek elhelyezéséről.

A Telex információi szerint az Átlátszón közzétett felvétel már múlt héten eljutott a fenntartó SZGYF-hez. Akkor – a dolgozók beszámolói szerint – meg is jelentek a fővárosi főigazgatóság képviselői és kormányhivatal ellenőrei az épületben. Erről a látogatásról a hivatalos jegyzőkönyv még nem készült el, és a dolgozóknak egyelőre nincs információjuk arról, hogy milyen következménye lesz – ha lesz.

Pedig a dolgozóknak lenne ötletük arra, hogy mit kellene csinálni, a javaslataikat azonban lesöpörte a vezetőség. A Telexnek az egyik dolgozó azt mondta: a helyzet súlyossága miatt már nem lehetne másképp védekezni, teljesen le kellene zárni a két, súlyosan fertőzött épületet, a betegeket más intézménybe, a dolgozókat pedig más osztályokra kellene áthelyezni. Szerinte ugyanis „az az épület már elveszett, ott már a poloskákat nem lehet kiirtani, amíg ember van benne, amiből táplálkozhatnak”. Erre azonban – mint mondják – továbbra sincs hajlandóság.

A dolgozó elmondása szerint a kormányhivatal népegészségügyi osztályának ellenőrei tavaly ősszel is jártak az intézményben, de akkor csak annyit mondtak, „nincs fertőzésveszély, ez csak kellemetlenség”.

A szentgotthárdi otthonban kialakult helyzettel kapcsolatban kerestük az NNK-t is. Arra voltunk kíváncsiak, vizsgálták-e, vagy fogják-e vizsgálni az épületben kialakult helyzetet, cikkünk megjelenése után közölték, hogy a hatósági jogköröket a Szentgotthárdi Szakosított Otthon esetében nem az NNK, hanem a területileg illetékes Vas Vármegyei Kormányhivatal gyakorolja.

Az SZGYF szerint a Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályával folyamatos az egyeztetés.

Tiltás van, megoldás nincs

Hivatalosan a dolgozók sem adhatnának ki információkat, aláírattak velük ugyanis egy szerződést, ami tiltja, hogy a vezetés engedélye nélkül nyilatkozzanak a sajtónak. A Telexnek az ott dolgozók azt mondták, a felvételek napvilágra kerülése után erre fenyegető hangnemben emlékeztette is őket a vezetőség. A fenntartó szerint a nyilatkozattételre „az intézményi szabályzat szerint van lehetőség”.

Az állapotokról eddig a kívülállók nem nagyon tudhattak. Az otthonban a Covid időszaka óta új látogatási rend van érvényben, ennek értelmében „a látogatás az intézmény udvarán kialakított helyen, illetve a Látogató fogadó helyiségben történhet”, és csak előzetes időpont-egyeztetés után. A Telexnek nyilatkozó dolgozó is megerősítette, hogy a lakók látogatói nem mehetnek fel az osztályokra, a porta mellett kialakított térben találkozhatnak csak a hozzátartozóikkal. Az intézményvezető adhat csak engedélyt arra, hogy a rokonok a szobájukban látogassák meg az idős, mozgásukban korlátozott betegeket, de ez csak a legritkább esetben fordul elő.

Az intézményben múlt hét csütörtök óta kijárási tilalom is érvényben van.

A lakók nagy része eddig szabadon járhatott ki a városba, de a dolgozók szerint először két napra, majd azóta határozatlan időre ezt megtiltották. A Telexnek nyilatkozó dolgozó szerint bár hivatalosan nem közölték, az SZGYF a poloskahelyzet miatt adhatott engedélyt a tilalom elrendelésére.

Ez csak a városba való kijárást tiltja, a bentlakók továbbra is mehetnek „szabadságra” a családjukhoz. A dolgozók ilyen esetben is próbálják minimalizálni annak az esélyét, hogy a poloskák kijussanak az intézményből, a betegek csak kimosott, lezárt csomagban tárolt ruhákat vihetnek ilyenkor ki magukkal.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

A kijárási tilalom elrendelését a fenntartó is megerősítette:

„Az intézményvezető részéről a Népegészségügyi hatósággal történt egyeztetést követően 2023. augusztus 03-tól intézményelhagyási korlátozás elrendelésére került sor, valamint a szabadságról visszaérkezőkre is megtörtént a részletszabályok kidolgozása. A lakók a járványügyi helyzetre való tekintettel korlátozottan, a hatósággal egyeztetett módon hagyhatják el az intézményt, ezzel egy időben az intézmény honlapján látogatási rend módosulásáról szóló tájékoztatás jelent meg, érvényességének kezdete: 2023. augusztus 04.”

Mindegy, mit határoznak el, mert addigra nem lesz dolgozó, aki megvalósítsa

De nemcsak a lakók vihetik ki a bogarakat az otthonból, hanem a dolgozók is. Ők is küzdenek ez ellen, minden munkanap végén leveszik, zsákokba pakolják a ruháikat, és átöltöznek. De ez nem mindig elég, előfordult, hogy „egy dolgozó hajából a buszon szedtek ki egy bogarat”.

A dolgozók szerint az intézmény eleve létszámhiánnyal küzdött, az elmúlt időszakban osztályvezetők, orvosok, pszichiáterek és ápolók is felmondtak, ugyanis attól féltek, hogy az intézetből hazaviszik a vérszívó rovart. Ráadásul mióta körbefutott a sajtóban a poloskákkal ellepett betegről készült felvétel, a családok részéről is „nagy a nyomás”, hogy mondjanak fel, és keressenek másik munkahelyet, azzal ugyanis, hogy továbbra is az ágyi poloskák között végzik a munkájukat, a családjuk egészségét is veszélyeztetik.

A felmondások miatt előfordulnak már olyan műszakok is, amikor egy-egy osztályon a 60-70 betegre csak egy ápoló jut. Sőt, olyan is van, amikor szakápolók egyáltalán nincsenek ügyeletben. Ilyenkor például a gyógyszerbeadásoknál egy másik osztályról kell átjönnie egy ápolónak – akinek erre az időre őrizetlenül kell hagynia a rábízott betegeket.

A Telexnek az egyik ott dolgozó azt mondta, múlt héten is többen felmondtak, ezen a héten is, és olyanokról is tud, akik szintén mostanában fogják beadni a felmondásukat. Szerinte ha ez megtörténik, gyakorlatilag az egész otthon működése el fog lehetetlenülni. „Mindegy, mit határoznak el, mert addigra nem lesz dolgozó, aki megvalósítsa” – fogalmazott.

Mint mondja, hiába van rengeteg betöltetlen állás, ebből a bérmaradványból a maradék dolgozók semmit nem kapnak, pedig „3-4 ember munkáját végzik”. „Ma búcsúztattuk az egyik orvos kollégát, aki a tarthatatlan helyzet miatt mondott fel, az igazgatónő meg se jelent” – mondta.

Az SZGYF szerint viszont „jelenleg a munkavállalók száma 217 fő. Dolgozói létszámban az elmúlt időszakban nagyságrendi változás nem történt” – írták a Telexnek.

Nem csak itt probléma

Az ágyi poloska nemcsak itt, de a nagymágocsi otthonban is okozott már gondot. Az Átlátszó közadatigénylést adott be, hogy megtudják, országosan mikor és hol okozott problémát 2021-ben és 2022-ben a vérszívó. Az SZGYF válasza szerint

„a Főigazgatóság fenntartásában lévő intézmények – mint önálló adatkezelők – esetében nem áll fenn jogi kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a telephelyeiken kialakuló ágyipoloska-problémákat a Főigazgatóság felé jelentsék, ezért a Főigazgatóság a kért adatokat nem tartja nyilván”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!