Meghalt egy 34 éves belga nő az Ozora Fesztiválon

2023. augusztus 9. – 13:53

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt egy 34 éves belga nő az Ozora Fesztiválon – erősítette meg a Teol.hu értesülését a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Mint a rendőrség a lap megkeresésére írta, vasárnap reggel nyolc óra körül kaptak bejelentést arról, hogy az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén egy nő holttestére bukkantak.

A rendőrség megállapította, hogy az elhunyt egy 34 éves belga állampolgár. A helyszínen idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel. Az ügyben közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amely jelenleg is folyamatban van.

Frissítés: A Blikk úgy tudja, hogy a nő egy 4-5 fős baráti társasággal érkezett Ozorára, és önkezével vetett véget az életének. Az információ megerősítése miatt megkerestük a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ha válaszolnak a kérdéseinkre, megírjuk.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!