Július végén kétszer is észleltek barnamedvét a Bükkben

2023. augusztus 2. – 18:15

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt héten kétszer is észleltek barnamedvét a Bükk-vidéken – derült ki a Bükk Nemzeti Park Igazgatóságának közleményéből.

A közlemény szerint az általuk üzemeltetett kameracsapda július 24-én rögzített egy viszonylag nagyobb termetű barnamedvét. Öt nappal később túrázók találtak medvenyomot a Bükk központi részén, Szilvásvárad községhatárban.

A BNPI szerint több, mint egy éve találtak olyan jeleket, amelyek arra utaltak, hogy folyamatosan jelen van a medve a Bükkben. De azóta az erdőjárók nem jelezték közvetlen találkozásukat az állattal, ami szerintük egyértelműen igazolja, hogy a medve kerüli az ember közelségét. A jelek szerint a faj egyedei a Bükk, illetve az Upponyi-hegység területén mozognak.

Az Igazgatóság arra kéri a lakosságot, hogy ha barnamedve jelenlétét észlelik, azt jelezzék feléjük, mert minden ilyen bejelentést kivizsgálnak. Emellett listáznak néhány fontos tanácsot, és szabályt, amit érdemes betartania a környéken túrázóknak és a helyi lakosoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!