A Spicces füge respektus nyerte el a Magyarország Tortája címet idén

2023. augusztus 1. – 14:19

A Spicces füge respektus nyerte el a Magyarország Tortája címet idén
Lakatos Pál Spicces füge nevű, aszús-fügés-mézes tortája a Magyarország tortája verseny díjátadóján 2023. augusztus 1-jén – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Cukrász Ipartestület 17. alkalommal hirdette meg a Magyarország Tortája versenyt a közelgő nemzeti ünnep tiszteletére. Idén versenykiírásban újdonságként az is szerepelt, hogy egy Hungarikumokból és nemzeti értékekből összeállított alapanyagkosárból (újfehértói fürtös meggy, kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, tokaji aszú, magyar akácméz, magyar gyógynövények) minimum egyet fel kellett használni a nevezett tortáknál – olvasható a lapunknak küldött sajtóközleményben.

A háromfordulós verseny idei nyertese Lakatos Pál „Spicces füge respektus” fantázianévre keresztelt tortája lett. A győztes ötletet egy balatoni nyaraláson kóstolt fügefagylalt adta, amelyhez a szigetszentmiklósi cukrászmester úgy gondolta, hogy jól passzol majd a karamell és a tokaji aszú. A torta nevében a „spicces” jelző a fügezselé bortartalmára utal, míg a „respektus” az alkotó tisztelgése tanítói és mentorai előtt. A tortát gyermekek is nyugodtan fogyaszthatják, mivel a készítés technológiája során az alkohol nem marad a süteményben. A cím mellett Lakatos Pál különdíja egy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. által készített, kézzel rajzolt és festett, nagy értékű, egyedi tortatál.

A cukormentes torták versenyében pedig Lawal-Papp Zsófia „Kikelet” nevű édessége lett az első. A makói Papp Cukrászda cukrásza áfonyát és némi levendulát adott hozzá a vaníliás fehér csokoládés mousse és gabonaliszt nélkül készült mandulás, citromos piskótához. Egy szelet „Kikelet” torta energiatartalma 236,8 kcal, míg szénhidrátértéke 11,8 g, vagyis a cukorbetegek számára is jó választás lehet.

Augusztus 19-től lehet megkóstolni a tortákat, a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!