Népszava: Idén 12,88 milliárdba kerülhetnek az augusztus 20-i állami ünnepségek
Idén 12,88 milliárd forintot költhet a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. az augusztus 20-i ünnepségek szervezésére, írja a Népszava a Magyar Államkincstár adatai alapján. A lap szerint a tavalyi 10,3 milliárd forintos számlához képest ez 25 százalékos költségnövekedés, meghaladja az infláció mértékét.
A lap a májusban elindult Közpénzügyi Portál adatait nézte át, ebből az derül ki, hogy az idei államalapítási ünnepségek támogatási szerződését június közepén írta alá Lenkei Mirtill, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) elnöke, a kifizetés pedig a Rogán Antal felügyelete alatt lévő Miniszterelnöki Kabinetiroda kiemelt nemzeti sport- és állami rendezvényének költségvetési előirányzatáról történik majd.
A Közpénzügyi Portálról az is kiderül, hogy idén eddig a legnagyobb költségvetési támogatást a MÁV kapta a Budapest–Kelebia-vasútvonal felújításnak idei kiadásaira, de a lap szerint 5,2 milliárd jutott a Demográfiai Csúcs megrendezésére is.