Itthon sem lépünk fel igazán az orosz kémek ellen, de Ausztriában még rosszabb a helyzet

2023. július 28. – 13:04

Másolás

Vágólapra másolva

Itthon nem központi probléma az orosz kémek munkája, de a témára rálátó források szerint inkább azért, mert nincsenek is sokan, hiszen Magyarország „már zsebben van” az oroszoknak, írja a HVG360. Az Orbán-kormány „békepolitikája” tökéletesen illeszkedik az orosz igényekhez, a közmédiában akadály nélkül fut az orosz propaganda.

Magyarország nem utasított ki orosz diplomatákat, az egyetlen ismert kémügy főszereplője, az oroszoknak kémkedő volt jobbikos Kovács Béla pedig Oroszországba menekült, bár az orosz kémbankként emlegetett Nemzetközi Beruházási Bankot kitessékeltük, és a Magyarországon alapított orosz cégek tulajdonosi hátterét ellenőrzik.

Nálunk rosszabb helyzetben van azonban Ausztria, ahol nem számít bűncselekménynek a külföldi állam vagy nemzetközi szervezet elleni kémkedés. A helyzet olyan rossz, hogy az országot kizárták az európai titkosszolgálati szerveket tömörítő informális szervezetből, a Berni Klubból. Ausztria mindössze négy orosz diplomatát utasított ki az országból, Bécsben még mindig több mint 180 akkreditált orosz diplomata tartózkodik, ennek egyharmada ismert hírszerző.

A lengyel kémelhárítás nagyon aktív, Európán belül Oroszországgal szemben Lengyelország vállalja a legtöbb konfliktust. Egy kiterjedt orosz kémhálózatot már kiiktattak tavasz óta az országban. Mellettük a háború kirobbanása óta a többi európai ország is feléledt, és Németországban, az Egyesült Államokban, Norvégiában, Brazíliában, Hollandiában, Szlovéniában és Görögországban voltak kémelhárítási sikerek.

Valószínűleg azért szaporodtak meg a kémleleplezések, mert az addig tűrt hírszerzői tevékenységet az orosz–ukrán háború óta kevésbé tolerálják Európában, hiszen más az, ha az adott ország, amelynek a hírszerzők jelentenek, éppen aktív konfliktusban áll a kontinensen. A „manuális hírszerzés” mellett megsokasodtak az egyéb módszerek: az oroszok online műveleteket, kibertámadásokat indítanak, akár állhattak a magyar független sajtót érő túlterheléses támadások mögött is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!