Eljárást indított a GVH a Microsoft mesterséges intelligenciája miatt

2023. július 25. – 16:24

Másolás

Vágólapra másolva

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Microsofttal szemben, mert szerintük a keresőrendszerének új, mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásával tisztességtelen gyakorlatot folytatnak a magyar fogyasztókkal szemben – közölte a versenyhivatal kedden az MTI-vel.

A közleményben felidézték, hogy a Microsoft februárban integrálta a ChatGPT-hez hasonló, mesterséges intelligencián alapuló chat funkciót a Bing keresőrendszerébe. Ezzel gyakorlatilag a keresőfelületen segítik a kérdések megválaszolását, de a gépi tanuláshoz felhasználják a felhasználók által megosztott adatokat, információkat és tartalmakat.

A GVH feltételezése szerint erről a cég nem az „elvárható szakismerettel, illetve szakmai gondossággal” tájékoztatja a fogyasztókat.

A versenyhatóság szerint a fogyasztók valószínűleg nem kapnak megfelelő információt arról, hogy megosztott adataikat miként használják fel a mesterséges intelligencia algoritmusának betanításához, mennyiben jelenítik meg őket más felhasználók kereséseire válaszolva, illetve hogyan lehet ezen adatokat eltávolítani a rendszerből.

A GVH kiemelte, hogy gyakorlatilag egy időben indítottak vizsgálatot az amerikai versenyhatósággal (FTC), ők egy másik mesterséges intelligencián alapuló csevegőszolgáltatást, az OpenAI által működtetett ChatGPT-t vizsgálják. Az elmúlt pár évben a GVH többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt már versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságot fizetett Magyarországon. Jelenleg is vizsgálják a Vibert és a TikTok-ot is. A GVH hangsúlyozza: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!