Több hídfoglalás, kevesebb beszéd – ezt tervezik a diákok és a pedagógusok

2023. július 24. – 22:45

Másolás

Vágólapra másolva

A Civil Bázis, az Egységes Diákfront és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete PDSZ bejelentették, hogy létrehozzák az Országos Közös Akarat (OKA) elnevezésű kezdeményezést. Három + egy fő követelésük van, amit többek közt kevesebb beszéddel, és sokkal több hídfoglalással szeretnének megvalósítani – derül ki közleményükből.

Közös céljaik eléréséhez több konkrét tervük is van, amit be is jelentettek: augusztusban közös országjárást terveznek, itt helyi bázisokat hoznának létre, illetve elindítják a „Dialógus az Oktatásért” elnevezésű kezdeményezést is. Aztán szeptember 1-jén Országos Tanévnyitó néven tartanak rendezvényt, itt lehet megismerkedni az OKA-val. Szeptember 15-re demokrácia napi tüntetést szerveznek Budapesten, kevesebb beszédet és több hídfoglalást ígérnek, majd egy héttel későbbre vidéki tüntetésekkel készülnek.

„Azonnali 50%-os béremelést, legyen a sztrájk alapjog, új esélyteremtő Nemzeti Alaptantervet, le a bosszútörvénnyel” – ezt fogalmazták még oktatással kapcsolatos követeléseikként. Szerintük míg ezeket nem érték el, addig nincs értelme másról beszélniük. Azonban terveik szerint az OKA nem csak a közoktatásról fog szólni: az egészségügyi, a szociális, a kulturális, a közszférában dolgozók, a kis és középvállalkozók és a közlekedésben dolgozók „közös akaratát” is szeretnék megalkotni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!