Spórolásba kezd a Legfőbb Ügyészség, jövőre a lakhatási támogatásokat is felfüggesztik

2023. július 21. – 10:27

Másolás

Vágólapra másolva

A Legfőbb Ügyészség megerősítette a Telex információit, miszerint több kiadáscsökkentő intézkedést is meghoztak a jövő évre nézve. Az idei évhez képest a Legfőbb Ügyészség előirányzatait 2024-ben 5,6 százalékkal, ezen belül a személyi kiadások előirányzatait 2,3 százalékkal csökkentették.

A Legfőbb Ügyészség lapunknak azt írta, „az államháztartási egyensúly megőrzése érdekében, a 2024. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatban szereplő fejezeti keretösszegek – a 2023. évi összeghez képest – kiadási előirányzat csökkenéssel kerültek benyújtásra az Országgyűlés elé”. A Legfőbb Ügyészségre vonatkozó előirányzatok az időközben elfogadott jövő évi költségvetésben is szerepeltek.

„A Legfőbb Ügyészség – a zavartalan működés megőrzése, illetve annak érdekében, hogy egyetlen munkavállalójától se kelljen megválnia – az alábbi átmeneti kiadáscsökkentő intézkedéseket tervezi 2024. évben:

  • a ruházati költségtérítés kifizetésének ideiglenes felfüggesztése;
  • a lakhatási támogatások kifizetésének ideiglenes felfüggesztése;
  • a kitüntetésekhez kapcsolódó juttatások kifizetésének ideiglenes felfüggesztése;
  • a szociális támogatások mérséklése;
  • a munkáltatói lakástámogatás ideiglenes felfüggesztése.”

A Legfőbb Ügyészség hangsúlyozta, hogy

„mindez az elfogadott költségvetési előirányzat csökkentéséből fakadó kényszerű és átmeneti intézkedés”, amely – a működőképesség megőrzése mellett – azt célozza, hogy az ügyészségnek ne kelljen egyetlen munkavállalójától sem megválnia.

„A gazdálkodási helyzet kedvező változása esetén a felfüggesztésre, mérséklésre kerülő kiadásokra vonatkozó korlátozásokat a Legfőbb Ügyészség újra át fogja tekinteni, és amint lehet, fel fogja oldani”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!