Buszra váró iskolás gyereket vert meg egy ittas dabasi férfi, vádat emeltek ellene

2023. július 20. – 09:35

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt a Dabasi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki Dabas belvárosában, iskolából hazafelé tartó gyerekeket ijesztgetett, illetve bántalmazott 2023. márciusban – írja az ügyészség.hu. A férfival szemben aljas indokból elkövetett testi sértés, illetve a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság miatt emeltek vádat.

A vádirat szerint az ittas férfi először két, padon ülő, szülőjét váró fiúra kiabált rá azzal, hogy menjenek oda hozzá, különben megöli a családjukat. Erre az ijedt gyerekek visszafutottak az iskola épületébe. Ezután a férfi a közeli buszmegállóba igyekvő egyik fiúra trágár kifejezéseket öntött ok nélkül. Miután ez a fiú is elszaladt, a férfi kiszemelt magának egy buszmegállóban várakozó fiút és két kislányt, akik egyébként testvérek voltak.

A férfi először pénzt kért a fiútól azzal, hogy ha nem ad, akkor letartóztatja mert ő rendőr. Miután nem kapott pénzt, a férfi agresszívan felszólította a kisfiút, hogy kérjen elnézést a lányoktól, mert megbántotta őket. Ennek a fiú eleget tett, majd megpróbálta elhagyni a buszmegállót,

de a férfi megragadta a nyakát és fejét beleverte a buszmegálló falába. Eközben ismét követelte, hogy kérjen újra bocsánatot, amit a fiú újból megtett.

Ezután közölte a gyerekkel, hogy neki is van két lánya, és ha hozzájuk mer érni megöli őt és a családját is.

Ezután minden előzmény nélkül arra szólította fel a fiút, hogy kapja be a nemi szervét és ad neki 20 000 forintot, illetve követelte, hogy a fiú vegye elő saját nemi szervét. Miután erre a gyerek nem volt hajlandó, a férfi leköpte és a hajánál fogva kezdte rángatni. Az esetnek több kiskorú is szemtanúja volt, de nem mertek beavatkozni.

A férfi végül elengedte a fiút, aki eltávolodva tőle fel tudta hívni a segélyhívó számát, de a férfi ezalatt sem hagyta békén: pénzérmékkel dobálta. Közben megérkezett a busz is, amire csak a fiú két testvére tudott felmenekülni. Nem sokkal később az elkövetőt a hívás alapján kiérkező rendőrök egy közeli kocsmában fogták el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!