Gulyás: Többet nem lehet elérni, mint amit eddig az ukrán hadsereg elért

2023. július 20. – 17:22

Gulyás: Többet nem lehet elérni, mint amit eddig az ukrán hadsereg elért
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Magyarország, M.Dobos Marianne moderátor, a Hír TV műsorvezetője és Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Erős kolbászszagban, food truckok mellett beszélgetett a 2024-es választási évről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és a Kelemen Hunor, egykori romániai miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Tusványoson.

A két országban közös, hogy jövőre több választás is lesz: Magyarországon ugyanazon a napon lesznek az önkormányzati- és az EP-választások, Romániában pedig négy választás is lesz egy év alatt: az államfői-, a parlamenti-, az önkormányzati és EP-választást is. Ahogy Kelemen fogalmazott, „Romániában jövőre minden olyan választást megszervezünk, ami megszervezhető”. Szerinte ők már nagyban benne vannak a választási időszakban, aminek kimenetelét a „háborús infláció” és az orosz-ukrán háború történései is meghatározhatják.

Gulyás erre rácsatlakozva arról beszélt, jövőre „sok sorsdöntő választás lesz”, és ezek „alapvetően fogják meghatározni az évtized hátralévő öt-hat évét”. A miniszter arra számít, hogy jobbra tolódás lesz majd az Európai Parlamentben (Kelemen Hunor ugyanezt gondolja), ahol egyébként szerinte „szitokszóvá” vált a magyar szó.

Gulyás szerint azután, hogy ők „kiléptek” az Európai Néppártól („legyünk őszinték, nem marasztaltak”), bár több helyen is szívesen látták volna őket, a Fidesz úgy gondolta, a Néppárttól jobbra tolódott pártokkal akarnak inkább valami kezdeni. A miniszter szerint viszont az a baj, hogy ezt az orosz-ukrán háború lehetetlenné tette, mert ezek az országok alapvetően más oroszpolitikát folytatnak. Hozzátette, szerinte az EP-választások után „soha nem látott gyenge eredménnyel”, de mégis a Néppárt lesz a legnagyobb frakció.

Gulyás Gergely – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Gulyás Gergely – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az önkormányzati választásokat pedig a polgármesterek teljesítményei határozzák meg, „az ideológia a teljesítményt nem tudja felülírni”,

és egyáltalán nem lepődne meg azon, ha legalább 80 százalékban a jelenlegi polgármesterek újráznának országszerte.

Utoljára, ami jó jött keletről, azok mi voltunk

Ezután elismételte, amit Orbán már sokszor elmondott, hogy az orosz-ukrán háború végkimenetele az amerikai elnökválasztással áll szoros összefüggésben, az a kérdés, meddig hajlandók azt finanszírozni, közben Ukrajna egyértelműen szolidaritást érdemel, Oroszország agressziót követett el. Majd hozzátette, szerinte

„többet nem lehet elérni, mint amit eddig az ukrán hadsereg elért”.

Az RMDSZ elnöke szerint a háború egy morális kérdés, más nem is lehet, mert meghalnak benne, de a béke is morális kérdés, ő pedig a béke pártján áll. „Utoljára, ami jó jött keletről, azok mi voltunk”, mondta, ami kisebb nevetést váltott ki a hallgatókból. Kelemen szerint a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy az erdélyi magyarok háborúkból még semmit nem nyertek.

A moderátor, a Hír Tv-s műsorvezető, M. Dobos Marianne ezután feltette a kérdést, hogy miután az unió „Ukrajnát támogató, Oroszországot támadó” lépéseket tesz, a választópolgárok „tudnak-e ezen a hangsúlyon változtatni” az EP-választásokkal? Gulyás annyit finomított ezen a kérdésen, hogy szerinte abban egyetértés van, hogy Ukrajnát megtámadták, ezért segítségre szorul. De azért hozzátette, hogy az nem folytatható, hogy „egy befagyott konfliktust évekig finanszírozzanak úgy, hogy érdemben változás nem várható”, ide béke kell. Kelemen szerint pedig „az unió a háború kérdésében béna kacsa”, mert nincs rá lehetősége, hogy annak véget vessen.

Kelemen Hunor – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kelemen Hunor – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Nehéz év, de nem miattuk

Gulyás szerint az „elsőszámú közellenség Európában az infláció lett, de úgy tűnik, ezzel az évvel ez legyőzhető lesz”. Kelemen is elismerte, hogy az infláció Romániában is magas, főleg az élelmiszereknél, a román kormány pedig szerinte már gondolkodik áfa-ügyekben (pl. a 0 százalékos áfa megszüntetésén, az áfa 1-2 százalékos emelésén), a nyugdíjakat pedig ők úgy emelték meg, hogy akinek kevesebb a nyugdíja, az többet kapott, akinek magasabb a nyugdíja, az kevesebbet.

Gulyás szerint „rajtuk kívül álló” okok miatt van nehéz év Magyarországon, de még rosszabb lenne a helyzet, ha az ellenzék lenne hatalmon, ettől a gondolattól szerinte még azok is elriadnak, és ettől még azok is „fejvesztve menekülnek”, akik az ellenzékkel szimpatizálnak jobban, bár elismerte, hogy „az ország szórakoztatásának kihagyhatatlan lehetősége, hogy az ellenzékről beszéljünk”. A miniszter szerint viszont a magyar kormány szinte mindent betartott, amit a választási kampányban ígértek.

A Telex egész héten helyszíni beszámolókkal és videókkal jelentkezik Tusványosról, amiket itt lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!