Tizenhat év után újra Budapesten koncertezik a Coldplay

2023. július 20. – 08:25

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhat év elteltével újra Budapesten lép fel a Coldplay: a brit zenekar nyári dátumokkal egészítette ki jövő évi európai turnéját, és 2024. június 16-án a Puskás Arénában is koncertet adnak. A Coldplay története során először lép fel Athénban, Bukarestben és Helsinkiben is – közölte a szervező Live Nation csütörtökön az MTI-vel.

A 2021-ben megjelent lemez, a Music of the Spheres világ körüli turnéja tavaly márciusban indult, azóta a Coldplay már több mint 7,5 millió jegyet adott el – többet, mint bármelyik előadó az elmúlt két évben. A show a rajongóktól és a kritikusoktól egyaránt jó kritikákat kapott, és elismeréseket gyűjtött be.

Az újonnan bejelentett koncertek sora 2024. június 8-án indul Athénban, ezt Bukarest követi, majd 16-án lesz a budapesti fellépés a Puskás Arénában. További nyári helyszínek: Lyon, Róma, Düsseldorf, Helsinki, München, Bécs és Dublin. A szervezők kiemelték: a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) nemrég nyilvánosságra hozott jelentése szerint a környezetvédelemre különleges figyelmet fordító Coldplay jelenlegi turnéja eddig koncertenként 47 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást produkált, mint az előző, 2016/17-es stadionturnéjuk, és minden néző után egy fát ültettek el világszerte – eddig összesen ötmilliót.

A hétszeres Grammy-díjas Coldplay (Chris Martin – ének, gitár, zongora, Johnny Buckland – gitár, Guy Berryman – basszusgitár, Will Champion – dob) eddig több mint 100 millió albumot adott el és olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Yellow, a Speed of Sound vagy a Clocks.

A huszonhat éve alakult zenekar eddig kilenc stúdióalbumot készített. Már az első, a 2000-ben kiadott Parachutes óriási sikert aratott, az ezt követő A Rush of Blood to the Head (2002), az X&Y (2005), a Viva la Vida or Death and All His Friends (2008), valamint a Mylo Xyloto (2011) pedig további sikereket hozott nekik.

A zenekar eddig egyszer, 2008-ban járt Magyarországon, akkor a Budapest Sportarénában adott koncertet – meglepő módon meglehetősen visszafogott érdeklődés mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!