Olcsón játszották át az önkormányzati földet a polgármester gyerekeinek, vádat emeltek ellenük

2023. július 10. – 09:41

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nyújtott be vádiratot a Siófoki Járási Ügyészség négy emberrel szemben, akik közreműködtek abban, hogy
önkormányzati ingatlant értékesítsenek áron alul a polgármester közeli hozzátartozóinak – írja közleményében a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A vádirat lényege szerint a somogyi község polgármestere először 2005-ben próbálta meg jóval a piaci érték alatt megszerezni a 4,5 ha területű, jórészt erdővel borított önkormányzati földterületet, de ez akkor nem sikerült, mert az adásvételi szerződést a bíróság érvénytelennek ítélte. Ezután a település önkormányzata 2020-ban nehéz anyagi helyzetbe került, ezért a képviselő-testület elhatározta, hogy az önkormányzati ingatlanvagyon egy részét eladja, hogy pénzhez jusson. Ekkor merült fel újra, hogy megint megpróbálják eladni azt a földterületet, amit már korábban is akartak.

A ténylegesen 20 millió forintot érő ingatlan vonatkozásában ez alkalommal az
alpolgármester – a polgármester tudtával – egy olyan értékvéleményt szerzett be, amely szerint a földterület forgalmi értéke 5,9 millió forint. Az értékbecslőnek a területen lévő faállomány értékének meghatározására nem volt joga, így az el is maradt, ám ennek ellenére a képviselő-testület megszavazta a polgármester gyermekeinek történő áron aluli értékesítést.

A szerződést 2020 októberében az alpolgármester írta alá. A több jogszabályi rendelkezést sértő adásvételben közreműködő személyek 14 millió forint
összegű vagyoni hátrányt okoztak a településnek.

A történtek után a Somogy Vármegyei Főügyészség Közjogi Szakága polgári peres
eljárást indított, és a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében elrendelte a vevők tulajdonjogának törlését és az érvénytelen bejegyzéssel érintett jogügylet előtti, eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!