Mészáros Lőrinc gyerekeivel közös cége újíthatja fel a Magyar Tudományos Akadémiát

2023. július 5. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

Nyáron megkezdődik a Magyar Tudományos Akadémia Székházának felújítása. A munkákat több ütemben végzik majd, az I. ütem részletes kiviteli tervdokumentációja is elkészült. Az I. ütem kivitelezésének közbeszerzésére az MTA 2022. november 30-án adott fel hirdetményt, végül az Akadémia a legkedvezőbb ajánlatot adó Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. vezette konzorciummal kötött szerződést 2023 júliusában. Ez Mészáros Lőrinc gyerekeivel közös cége. A projekt I. ütemének teljes szerződéses összege 10% tartalékkeret figyelembevételével

bruttó 8,85 milliárd forint.

Az I. ütem a tervek szerint 2024 őszéig tart, a következő munkákat végzik el:

  • a tető teljes felújítása,
  • a homlokzati nyílászárók restaurálása, korszerűsítése, cseréje,
  • szfinxek visszahelyezése az épületre,
  • kandeláberek az épület mellé.

Az új díszkivilágítás kiépítését a II. ütemben tervezik. Megújul a Díszterem, teljes gépészeti, erős- és gyengeáramú felújítás mellett új audiovizuális rendszer, világítás és moduláris, az adott rendezvényhez alakítható berendezés kap helyet benne. Felújítják a 2017 óta zárva tartó Művészeti Gyűjtemény kincseit bemutató harmadik emeleti Képtárat, a Duna felőli szárny tetőterében új kiállítótereket hoznak létre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!