Orbán: Lehet, hogy több akkumulátorgyár lesz Magyarországon, mint LMP-párttag

2023. július 3. – 17:50

Másolás

Vágólapra másolva

„Lehet, hogy több akkumulátorgyár lesz Magyarországon, mint LMP-párttag” – kezdte válaszát Orbán, amely láthatóan tetszett főként a képernyő bal oldalán lévő parlamenti képviselőknek:

Orbán ezután a választ komolyra fordítva azt mondta, hogy a magyar gazdaság stratégiája, hogy exportra termelünk. „Ha nem tudnánk exportra termelni, akkor az életszínvonal körülbelül a felére esne vissza”. Ha itt gyártunk, szolgáltatunk, akkor „részévé válunk egy láncnak”, csak az a kérdés Orbán szerint, hogy ez alacsony vagy magas szinten sikerül-e.

„A zöld változás, a zöld átállás technológiai váltást jelent. Ha kimaradunk belőle, kimaradunk a világ gépgyártásából is”

– mondta Orbán, aki hozzátette, „nem akarjuk feladni emberek 30 évnyni munkáját, akik nem támogatják azt a technológiai váltást, amelyet Önök képviselnek a leghangosabban, amikor nem itthon vannak, hanem Brüsszelben”.

Viszontválaszában a miniszterelnök arról beszélt, hogy Szijjártó „szívesen elmondja, hol milyen beruházásokat folytatunk”, mert kell egy magyar beruházáshoz az állam jóváhagyása. Ha ez az LMP szerint nem oké, akkor „egyeztessenek német elvtársaikkal”, akik dicsérték Türingiában azt a kínai gyárat Orbán szerint, amely most Magyarországra is jönne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!