Orbán az üdülők kérdésére: a katonáknak és a rendőröknek nem nyaralást, hanem pénzt fogunk adni

2023. július 3. – 17:22

Másolás

Vágólapra másolva

„Világos helyzet van, különböző módon gondolkozunk”, mondta Orbán Harangozó kérdésére. Orbán az állami üdülők kérdésére azt mondta, hogy „egy-kettőt kell megtartani”, azokat, „amelyeknek történelmi jelentősége van, többet nem”. A miniszterelnök szerint „az embereknek pénzt kell adni arra, hogy tudjanak nyaralni”, mondta Orbán. Szerinte az a helyes, hogyha ezzel az állam nem foglalkozik, „viszont ad fizetést”.

„Régen úgy volt, ahogy Ön mondja, most meg másként lesz”

– foglalta össze Orbán. Kiemelte, 116 ezerrel emelték a katonák és a rendőrök fizetését idén, jövőre pedig ugyanekkora összeggel terveznek emelni azért, hogy „nyaralhassanak, pihenhessenek” az emberek.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!