Júliustól hiánycikk lehet néhány inzulinkészítmény

2023. június 29. – 09:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Júliustól fennakadások lehetnek a lakosság inzulinellátásában – írta június 26-án kelt levelében a háziorvosoknak Takács Péter egészségügyi államtitkár. A közösségi médiában is terjedő levélről a Pénzcentrum számolt be.

A lap azt írja, a levélben az államtitkár arra figyelmeztette a háziorvosokat, hogy a készítmények felírása előtt célszerű lesz érdeklődniük a közeli gyógyszertáraknál, milyen gyógyszer elérhető, hogy a betegek ki tudják váltani azt.

„2023. július 1-jétől egyes humán inzulint tartalmazó készítmények elérhetősége megváltozik. Figyelemmel arra, hogy a kiadott szakorvosi javaslatok valamennyi humán inzulint tartalmazó készítményre érvényesek (függetlenül attól, hogy a javaslathoz konkrét készítmény is megjelölésre került-e), kérem, hogy a konkrét gyógyszer rendelése előtt kérjen tájékoztatást a közeli gyógyszertártól az elérhető humán inzulin készítményekről. Új szakorvosi javaslatra tehát nincs szükség, az érvényes javaslat alapján bármely gyártó készítménye rendelhető” – írta Takács Péter.

Az államtitkár okként a humán gyártásban „bekövetkezett változásokra” hivatkozott. Azt nem írja a levélben, hogy meddig tarthat az ellátás akadozása.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) termékhiány listáján jelenleg három humán inzulin hatóanyagú készítmény szerepel hiánycikként.

Frissítés: A Belügyminisztérium közleményében azt írta, hogy nincs inzulinhiány, két másik cég termékébel biztonságosan folytatható a betegek kezelése. Az ellátás folyamatos és nincs veszélyben, a nagykereskedők megfelelő készlettel rendelkeznek.

Az egyes készítmények közötti váltásnál szükség lehet az adagoló eszközök megváltoztatására is. Az adagoló tollakat szakorvos tudja támogatással felírni, illetve térítésmentesen beszerezhetőek a diabetológiai gondozókban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!