Vidéken alig tudnak elmenni szabadságra a házi gyerekorvosok, mert nincs helyettesítés
2023. június 29. – 06:28
Míg a nagyobb városokban, rendelőkben könnyebben helyettesítik egymást a házi gyerekorvosok, addig ez vidéken nincs így: a taksonyi gyerekorvosi rendelőben Fábián Dóra egyedül rendel, télen megesik, hogy száz gyereket is ellát egy nap alatt. Szabadságra azonban csak nehezen tud eljutni.
„Mi, gyerekorvosok külön nehéz körülmények között vagyunk, mert bennünket csak szakvizsgázott gyerekorvos helyettesíthet. Ha esetleg a rezidensek, akik pár hónapra vannak a szakvizsgától, kijöhetnének helyettesíteni, valószínűleg nagyban megkönnyítené a szabadságolásunkat” – magyarázta az RTL Híradónak az okokat.
A háziorvosoknak vállalkozóként maguknak kell állniuk az őket helyettesítő orvosok bérét, ami az RTL szerint akár napi 50 ezer forint is lehet.
Póta György gyermek háziorvos szerint az alapellátásban nincs olyan, hogy valaki csak úgy kiveszi a szabadságát, ő sok olyan kollégájáról tud, akik évek óta csak pár napokra tudtak elmenni nyaralni, mert nem tudják megoldani a helyettesítést. A legnagyobb problémát az utánpótlás hiánya jelenti, jelenleg ugyanis 60 év a házi gyerekorvosok átlagéletkora.
„A kiöregedés már annyira tömegesen jelentkezik, hogy egyszerűen egyes területeken pár év alatt megszűnik a házi gyerekorvoslás” – mondta Póta György.
A vegyes és a felnőtt háziorvosi praxisoknál sem sokkal jobb a helyzet. Az Országos Kórházi Főigazgatóság friss adatai szerint jelenleg 509 tartósan betöltetlen háziorvosi körzet van.
A helyettesítés kérdésével az RTL megkereste az Országos Kórházi Főigazgatóságot, ahonnan azt a választ kapták: „A háziorvosi ellátás megszervezése települési önkormányzati hatáskör.”