70 éves korában, motorbalesetben meghalt Csapó Benő neveléstudományi kutató

2023. június 27. – 18:39

Másolás

Vágólapra másolva

70 éves korában egy külföldi motorbalesetben meghalt Csapó Benő Prima Primissima díjas neveléstudományi kutató, a Szegedi Tudományegyetem professzora, írja a szeged.hu. A város saját halottjának tekinti Csapó Benőt.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Csapó 1953-ban született Szentgálon, tanulmányait 1959-ben kezdte a Szentgáli Általános Iskolában. A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban 1971-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1972–1977 között a József Attila Tudományegyetemen végezte. 1977-ben okleveles kémia–fizika szakos középiskolai tanár lett, egyetemi doktori disszertációját 1979-ben védte meg, ezzel pedagógia egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1985-ben a neveléstudomány kandidátusa lett. A JATE-n habilitált neveléstudomány témában 1996-ban. Az MTA doktora címet 2002-ben szerezte meg. 2016-ban Szeged díszpolgára lett, 2019-től a szegedi Dugonics Társaság, Szeged legrégebben alapított, ma is működő egyesületének elnöke volt.

Fontosabb kutatási területei voltak például a kognitív fejlődés, a képességek fejlődése és fejlesztése, az ismeretek közvetítésének és a képességek fejlesztésének integrálása, a tudás szerveződése, tudáskoncepciók, a demokratikus gondolkodás kognitív aspektusai, a nyelvtanulás és a nyelvtudás országos helyzete.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!