Tízmilliárdos pénzmosás miatt fogtak el 34 embert, 150 rendőr csapott le rájuk

2023. június 27. – 14:58

Másolás

Vágólapra másolva

Harmincnégy gyanúsítottja van egy 10 milliárd forintos pénzmosási ügynek, aminek részeként egy nap alatt országszerte 30 helyszínen csaptak le a rendőrök – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az Europollal közös akcióban összesen 150 nyomozó vett részt, és a rajtaütéssel több száz, pénzmosás miatt folytatott nyomozással összefüggésben állították elő embereket.

A nyomozás adatai szerint 33 országból mintegy 10 milliárd forint értékben érkeztek olyan összegek, amelyekre többségében külföldön elkövetett csalásokból származó pénzt utaltak, majd mozgattak át további külföldi bankszámlákra.

A pénzmosás hátterében álló csalásokat a gyanú szerint úgy követték el, hogy a károsultak csak később szembesüljenek a kárral, és közben az elkövetői kör is láthatatlan maradjon. A számlaváltós csalásoknál a gyanúsítottak vállalatokat, szervezeteket kerestek fel létező partnercégek nevében, és a saját bankszámláikra utaltatták a pénzt.

Sokszor a cégek belső levelezését támadták és szereztek hozzáférést ahhoz, majd a levelezőrendszert használva a megrendelésekhez saját számlaszámaikat adják meg. Az úgynevezett „CEO fraud” módszernél a csalók emailben tévesztik meg a cég alkalmazottját, azt állítva, hogy a főnöke ad utasítást a pénzátutalásra, ami leginkább egy új cég vásárlása érdekében történik.

A rendőrség szerint a befektetési csalásoknál leggyakrabban a részvények, a kötvények, a kriptovaluták, a ritkafémek, a tengerentúli ingatlanok vagy az alternatív energia területén kínálnak vonzó és gyors pénzszerzési lehetőséget, sokszor közismert, híres emberek képeinek és ajánlásának jogellenes felhasználásával.

A közösségi médiában pedig az egyik legismertebb módszer az úgynevezett „romance scam”, vagyis amikor a csaló hamis névvel vagy más emberek személyazonosságát felhasználva lép kapcsolatba későbbi áldozatával, akitől – miután érzelmi kötődést alakított ki vele – pénzt csal ki nehéz élethelyzetére hivatkozva.

A rendőrség szerint a csalásokból szerzett pénz eltüntetésével kapcsolatban tendenciának tekinthető, hogy jól szervezett bűnözői csoportok tagjai jellemzően rossz anyagi körülmények között élő embereket vesznek rá arra, hogy minimális anyagi ellenszolgáltatásért cserébe nyissanak bankszámlákat, majd mondjanak le a számlák feletti rendelkezésről.

A gazdasági nyomozók őrizetbe vettek egy szervezői szereppel gyanúsítható férfit is, aki egy fővárosi lakásba 16, Romániából származó strómant jelentett be, hogy legyen magyarországi lakcímük a bankszámlanyitásokhoz. Az ő lakásán tartott kutatás során a rendőrök több száz banki dokumentumot foglaltak le.

A mostani akcióban a BRFK több millió forintot, informatikai eszközöket, adathordozókat, mobiltelefonokat, bankkártyákat, valamint céges és banki dokumentumokat foglalt le.

33 gyanúsítottat a folyamatban lévő eljárásokban pénzmosás gyanúja miatt hallgattak ki, egy 47 éves férfinak pedig elrendelték a letartóztatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!