Októbertől ingyenes lehet a gumiabroncs-hulladék leadása

2023. június 19. – 19:42

Másolás

Vágólapra másolva

Az elhasználódott gumiabroncsokat októbertől ingyenesen lehet majd leadni, emellett a használt sütőolaj és a textilhulladék elkülönített gyűjtését is biztosítja a Mohu Mol Zrt. – idézi az MTI az Energiaügyi Minisztériumot.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy júliustól az egész országban új hulladékgazdálkodási rendszert vezetnek be, amelyben az állam helyett a Mohu Mol Zrt. fogja végezni a hulladékgazdálkodást. Az új rendszerrel együtt elindul az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is, amelyben

a környezetszennyező termékek gyártóinak „a szennyező fizet” elve alapján díjat kell fizetniük a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére.

A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó egyes termékkategóriákra – így a gumiabroncsra, a textiltermékekre és a sütőolajra – speciális szabályok vonatkoznak majd. A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint a hulladékká vált gumiabroncsot október elsejétől kötelező külön gyűjteni és a koncessziós társaságnak, a koncesszori alvállalkozónak vagy a forgalmazónak leadni, aki térítésmentesen átveszi.

A használt sütőolaj gyűjtésének biztosítása céljából az erre szolgáló gyűjtőedények elhelyezését a forgalmazó, a települési önkormányzat, az üzemanyag-töltőállomás és meghatározott oktatási intézmény a koncessziós társasággal kötött szerződés alapján biztosíthatja.

A hulladékká vált textiltermék elkülönített gyűjtése érdekében a gyűjtőedények elhelyezését a forgalmazó és a települési önkormányzat a koncessziós társasággal kötött szerződés alapján biztosíthatja – írták.

A közleményben hangsúlyozták, hogy az intézkedéssel hatékonyabbá válik a hulladékgazdálkodás és emelkedhetnek a hulladékgyűjtési és hasznosítási arányok, ami hozzájárul a hulladékokból előállított másodnyersanyagok kínálatának növekedéséhez és a hulladéklerakás csökkenéséhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!