Hétfőn már 33 fok is lehet, aztán még melegebb lesz

2023. június 18. – 20:19

Másolás

Vágólapra másolva

A vasárnap éjszaka és a hétfői nap már mindenütt csapadékmentesnek ígérkezik – olvasható az Országos Meterológiai Szolgálat előrejelzésében. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.

Éjszaka többnyire 11 és 15 fok lesz, tehát aki teheti, most még ki tudja szellőztetni, le tudja hűteni a lakást éjszaka. Ez már csak azért is fontos, mert hétfőn már nappal 28 és 33 fok valószínű.

Az előrejelzés szerint a héten végig jó idő várható és egyre melegebb lesz, legfeljebb néhány elszórt zivatar lehet. Ugyan péntekre szórványosan kialakulhatnak záporok, zivatarok átmeneti szélerősödéssel, de akkor már nappal 28-36 fokra emelkedhet a hőmérséklet, hajnalban pedig 15-22 fok lehet.

Az Időkép előrejelzése szerint mikor is csökkenne a hőmérséklet, ha nem a hétvégén. Ennek lehet, hogy azért sokan örülni is fognak, mert akkor valamelyest mérséklődik a meleg, de fázni akkor sem fogunk 29 fokban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!