Két nő gondosan telepakolt egy táskát egy újbudai üzletben, majd érzékeny ponton rúgták meg a biztonsági őrt, hogy elmenekülhessenek
2023. június 16. – 12:45
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség eredményesen állított bíróság elé egy 18 éves nőt, aki pár héttel ezelőtt a társával lopni ment egy újbudai üzletbe – derül ki a a Fővárosi Főügyészség közleményéből.
A vád szerint a két nő május 20-án délután ment be a XI. kerületi élelmiszerboltba, fogtak egy bevásárlókosarat, majd a sorok között sétálva különböző élelmiszereket, alkoholt, valamint kozmetikai terméket vettek le a polcokról, amiket aztán nem a kosárba, hanem a 18 éves nőnél lévő táskába pakoltak be.
A két nő ezután a kijárat felé indult, a kasszasort elkerülve. Az angolos távozást viszont megakadályozta a lopást észlelő biztonsági őr, aki eléjük lépett, és felszólította őket, hogy adják vissza a táskába dugdosott termékeket.
Miután a két nő nem akart eleget tenni a kérésnek, az őr megragadta a táskát, dulakodni kezdtek, majd a nő belerúgott az őrbe, aki ennek hatására elengedte a táskát, a két nő pedig elmenekült a boltból.
Pechjükre a lopást, a dulakodást, a rúgást és a menekülést is rögzítette az üzlet biztonsági kamerája. A felvétel itt megtekinthető.
A felvételeknek köszönhetően a 18 éves, büntetlen előéletű nőt hamar beazonosították. Beismerő vallomást tett, az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé. A bíróság a váddal egyezően, rablás bűntettében bűnösnek mondta ki, és 2 év börtönbüntetésre ítélte, aminek a végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.
Az ítélet nem jogerős. Társa szökésben van, ellene elfogatóparancs van érvényben.