Maruzsa közel nyolc óra után ismét megszólalt a vitán

2023. június 16. – 23:31

Másolás

Vágólapra másolva

Közel nyolc óra után Maruzsa Zoltán államtitkár ismét felszólalt a parlamentben. Azt mondta, hogy Hollik Istvánhoz hasonlóan Hiller István felszólalására ő is mindig odafigyel, hiszen „mégiscsak vezetett egy minisztériumot”. Orosz Anna felszólalására úgy reagált: nincs olyan szabály, ami kőbe vésné, mikor kezdődik a tanítás, ez az iskolák jogkörébe tartozik. Érdemes szerinte megnézni, hogy az ő korosztályuk hány csatának a pontos dátumát tanulta meg, de tisztában van vele, hogy ma már a töredékére van szüksége a diákoknak. Ő is látja, hogy az iskolákban a pedagógusok ennél többet tanítanak, de ez is az autonóm döntésük, nem a kormányzat teszi kötelezővé évszámok ezreinek a megtanulását.

A pedagógusbérekről az államtitkár azt mondta: a teljesítménybérezés fogja tudni rendezni azt, hogy az iskolák a munkaerőt biztosítsák. Hiszen az igazgatók az alapján is mérlegelhetik a fizetést, hogy milyen munkakörű tanárra van szükség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!