Blokkolt fegyvereladás: a honvédelmi minisztérium szerint nem is akarunk HIMARS-rakétarendszert venni

2023. június 14. – 15:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Honvédelmi Minisztérium nem vásárol HIMARS-rakétarendszert – írja az Indexnek küldött közleményében a minisztérium arra a hírre reagálva, miszerint az Egyesült Államok blokkolt egy 735 millió dolláros fegyvereladást, amiért Magyarország még nem hagyta jóvá Svédország NATO-csatlakozását.

James E. Risch szenátor, a külügyi bizottság vezető republikánus tagja úgy nyilatkozott, hogy nem halad előre a svédek NATO-csatlakozása, ezért úgy döntött, hogy felfüggeszti az eszközök eladását Magyarországnak. A fegyvercsomag 24 HIMARS rakétaindító üteget, valamint több mint 100 rakétát tartalmaz a hozzájuk tartozó alkatrészekkel és támogatással együtt.

Ezzel szemben a honvédelmi minisztérium azt állítja, hogy a kormány tavaly kért információkat a rakétarendszerről, de mivel nem kaptak választ az amerikai féltől, lezártnak tekintették a kérdést. „Az előző kormányzati ciklusban a beszerzésekért felelős kormánybiztos levélben kért információt a HIMARS rakétarendszerekre vonatkozóan, 2022. márciusi határidővel. Erre válasz az amerikai féltől nem érkezett, a tárca az ügyet ezzel lezártnak tekintette. A Honvédelmi Minisztériumnak nem áll szándékában HIMARS rakétarendszert vásárolni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!