Magyar óvodások nemátalakító műtéteiről kapott kérdést Pintér, Rétvári válaszolt rá külföldi példákkal

2023. június 13. – 13:29

Másolás

Vágólapra másolva

„Magyarországon hány óvodásokat érintő nemátalakító műtétet végeztek el az elmúlt 5 évben?” – ezt az írásbeli kérdést tette fel Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője Pintér Sándor belügyminiszternek a parlament honlapján található irományban. A képviselő azt is kérdezte, hogy a Belügyminisztérium tudomása szerint hány darab ilyen jellegű műtét maradt el.

Kérdéseire Rétvári Bence, a minisztérium államtitkára válaszolt egy hosszú irományban, amiben dán, svéd és amerikai példákat sorol fel.

„Dániában 2016-hoz képest több mint a duplájára nőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik szeretnék megváltoztatni a nemüket. Svédországban 1500%-kal megnőtt azoknak a kislányoknak a száma, akik kisfiúnak tartják magukat. Tizennyolcszor több kiskorú kért nemi átalakítást 5 év alatt. Az USA-ban orvosi szakvélemény ellenére is kötelező elvégezni a nemi átalakító műtéteket, akár gyereken is” – írta Rétvári, aki szerint az LMBT-lobbi káros hatásai már egész Európában éreztetik a hatásukat.

A válaszban magyar eseteket nem említett az államtitkár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!