Lebukott egy hálapénz elfogadásával gyanúsított háziorvos

2023. június 12. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Június 5-én egy Pest vármegyei település háziorvosi rendelőjébe, valamint egy páciensként nyilvántartott házaspárhoz mentek ki a rendőrök, mivel felmerült a vesztegetés gyanúja, írja a Police.hu.

A gyanú szerint a 66 éves háziorvos a köpenyébe csúsztatott ezresekért cserébe nyugtató hatású, vénykötelesek gyógyszerekből a felírható mennyiség többszörösét (3-8 doboz) írta fel az 54 éves férjnek, valamint 49 éves feleségének. Az ügyleteknél jelen lévő 59 éves asszisztensének is jutott az anyagi ellenszolgáltatásból. A nyomozók szerint az elmúlt közel másfél évben az orvos közel ezer alkalommal állította ki a recepteket a vesztegetéssel meggyanúsított házaspárnak.

Az orvos és asszisztense gyanúsítása további vesztegetési tételekkel egészült ki: orvosi igazolások, beutalók, vérvétel kiállítása/elvégzése, egyéb gyógyszerfelírás, egyszerű tanácsadás, amiknek mind megvolt a hálapénzbeli honorálása. A gyanú szerint több százezer forintot tehetett ki a vesztegetés összege.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a bűnügyi felügyeletbe került orvos, valamint szabadlábon védekező asszisztense ellen vesztegetés elfogadása bűntettének, a bűnügyi felügyeletbe került férj, valamint szabadlábon védekező felesége ellen vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

A rendőrség szerint erős a gyanú, hogy a nyomozás előrehaladtával a vesztegető oldalon állók létszáma bővülni fog, ahogyan az orvos által elkövetett vesztegetés elfogadásának száma is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!