A bírság túl alacsony, de a rendőrség sem harcol elég bátran a gyorshajtók ellen

2023. június 11. – 07:03

A bírság túl alacsony, de a rendőrség sem harcol elég bátran a gyorshajtók ellen
Gyorshajtás miatt balesetező, kiégett autó az M5-ös autópályán – Fotó: Donka Ferenc / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Autópályán 130 km/óra helyett 240 fölött kell száguldani ahhoz, hogy valaki ma, Magyarországon a kiszabható legmagasabb, 300 ezer forintos közigazgatási bírságot kapja a gyorshajtásért. A tipikus bírságösszegek a tizenöt évvel ezelőtti szinten rekedtek, de a rendőrség sem harcol elég bátran a gyorshajtók ellen, mert a közgondolkodásban sajátos, megbocsátható stiklinek számít az ilyesmi. Miért száguldunk, és mit kockáztatunk egy balesetben, ha az ütközéskor a megengedett sebesség másfélszeresével mentünk?

Ezekről is szól az RTL Házon kívül című riportműsora, amelyben megszólal a Nemzeti Közszolgálati egyetem közlekedésbiztonsággal foglalkozó adjunktusa, az igazságügyi szakértő, aki egy 240 km/óránál történt motorbaleset emlékeként őriz egy kiszakadt műszerfalat, és a közlekedéspszichológus, aki szerint sokan frusztrálódnak, ha bármilyen módon korlátozzák őket a közlekedésben. A műsorban a Telex újságírója is megszólal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!