Elkapta a villámárvíz? Ezekre kell figyelni a katasztrófavédelem szerint

2023. június 9. – 10:50

Másolás

Vágólapra másolva

A csütörtöki felhőszakadás a Heves megyei Gyöngyöstarján községet is elérte, ahol két ember életét vesztette a villámárvízben. Az egyik áldozatot a patakmederből kilépő víz vitte magával, a másik embert pedig egy szerteágazó pincerendszerbe sodorta be a hirtelen lezúduló esővíz. Felkutatásukban a fővárosi búvárszolgálat és a rendőrség hőkamerával felszerelt speciális kereső drónja segített. Egyiküket sem sikerült újraéleszteni.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a meteorológiai szolgálat előrejelzése és a történtek után pénteken kiadott a Facebookon egy tájékoztatót, hogy hogyan kell eljárni, ha az ember villámárvízzel találkozik.

A villámárvíz nagy mennyiségű, hirtelen lezúduló, lokális csapadék következtében, rövid idő alatt alakul ki, és gyorsan érkezik, sodró ereje van. A rövid idő alatt, nagy intenzitással lehulló csapadék több, mint amit a talaj el tud vezetni, így a felszínen gyorsan megjelenik a lefolyás, és az hirtelen eljut az útjába eső településre. Ezen eseményeknél nemcsak a csapadékmennyiséget, hanem a domborzatot, a talajt és a felszínborítást, illetve a földhasználat paramétereit is figyelembe kell venni.

Mi a teendő, ha villámárvízzel találkozunk?

Fontos, hogy a megáradt folyóvíz kiszámíthatatlan, ezért nem szabad belemenni! Ha elöntött területen, úttesten gyalogosan kell áthaladni, legalább ketten kell elindulni, hogy a felek segítséget tudjanak nyújtani egymásnak.

Ha nem muszáj, akkor ne kíséreljen meg átkelni a hömpölygő vízen, mert már a 20 centiméter magasságú vízfolyás is ledöntheti a lábáról.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy

villámárvíz esetén, autóval semmiképpen sem szabad belehajtani a térdig érő vízbe, mert ha az autó légszűrőjébe víz kerül, a gépkocsi motorja tönkremegy. Gyalog, motorral és biciklivel se vágjon át senki az úton hömpölygő vízen, mert már bokáig érő erős vízfolyás is ledöntheti a lábáról az embert.

Fontos tudni, hogy a leszakadt villanyvezeték életveszélyes. A katasztrófavédelem azt javasolja, hogy villámárvíz esetén figyelni kell a híreket, de telefont csak indokolt esetben használjunk. Ha van rá mód, segítsünk azoknak, akik mozgásukban korlátozottak. Azt írják még, hogy „villanyt, vizet, egyéb szolgáltatásokat” kapcsoljunk ki, zárjunk el, és hogy „stop a rémhíreknek.”

Mukics Dániel az MTI-nek azt is mondta még, hogy beázó pincéből vagy az épület alagsorából a vizet nem szabad azonnal kiszivattyúzni, ha még esik, mert a kiemelt víz a továbbra is beszivárgó csapadék mellett alámoshatja a házat. A legtöbb esetben a pincében összegyűlt víz magától elszivárog, mondta. Ha mégis szivattyúzásra van szükség, azt csak a felhőszakadás után érdemes elvégezni, utána pedig a pincét fertőtleníteni kell.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!