A balatoni IC-ken két hétig úgy választhat ülőhelyet, mint a moziban

2023. május 31. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

Grafikus helyfoglalási rendszert tesztel a MÁV-START 18 járatán, a Balaton InterCityken és a Jégmadár expresszvonatokon sematikus ábrák alapján a jegyvásárlásnál ki lehet választani, hogy hol szeretnénk ülni – derül ki a vasúttársaság közleményéből.

A kocsiábrán kiválasztható ülőhelyfoglalási rendszer az ELVIRA online jegyváltási felületen érhető el, a tesztelési fázisban a június 16-ig tartó előszezoni időszakban a Déli pályaudvar és Keszthely közötti Balaton InterCityk, valamint a Szob és Fonyód között közlekedő Jégmadár expresszvonatokra érhető el – írták a közleményben. A rendszer a mozi vagy a színházi ülésrendhez hasonlóan működik.

A MÁV-appból a teszt nem érhető el, de okoseszközről megnyitott böngészővel igen.

Frissítés: Cikkünk eredeti címében tévesen állítottuk, hogy a grafikus helyfoglalási rendszer lehetővé teszi azt, hogy a menetirány szerint válasszon az utas helyet a tesztrendszerben résztvevő vonatokon. A hibáért elnézést kérünk!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!