Vaskos mínusszal zárt tavaly Orbán Ráhel bababoltja

2023. május 31. – 15:40

Másolás

Vágólapra másolva

55 millió forint veszteséggel zárta a 2022-es évet az Odu Store Kft., az Orbán Ráhel tulajdonában lévő bababolt – írta a hvg.hu. A cégnek 73 millió forint az árbevétele, de mivel 110 millió forintos anyagjellegű kiadásai voltak, veszteséges lett az előző éve.

A lap kiemelte még, hogy a miniszterelnök legidősebb lánya 13 millió forintot költött bérekre, és a cégnél az átlagos foglalkoztatotti létszám egy fő volt. A kiegészítő mellékletből pedig az is kiderül, hogy Orbán Ráhel 227 millió forintot adott kölcsön a saját cégének.

Májusban arról írtunk, hogy az elitet megcélzó, XII. kerületi bababolt zárt körű születésnapi partiján Vasvári Vivien és Tóth Gabi is ott volt. A boltban maga a miniszterelnök még nem járt.

Orbán Sára tanácsadó cége lényegesen jobb mérleggel zárt, jó 10 milliós pluszban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!