Egy kőbányai lakásban gyártották nagyüzemben az amfetamint
2023. május 30. – 10:43
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két drogdílerrel szemben, akik nagykereskedelmi mennyiségű amfetamint állítottak elő egy kőbányai lakásban.
Az egyik vádlott, egy 47 éves férfi 2020 októberében történt elfogását megelőzően különböző kábítószerekkel kereskedett Budapesten. A vádlott az általa beszerzett kábítószereket egy X. kerületi lakásban tárolta, és onnan értékesítette tovább. A vádlott a társával, egy 51 éves férfival együtt emellett amfetamin előállításával is foglalkozott, amelyet szintén értékesítettek. Az idősebb vádlott szerezte be a kábítószer előállításához szükséges anyagokat, fiatalabb társa pedig a folyékony amfetaminbázisból por állagú kábítószert készített.
Az idősebb vádlott 2020. október 22-én újabb adag, kábítószer előállításához használható alapanyagot vitt a kőbányai lakáshoz, ahol a társa hozzá is látott a nagykereskedelmi mennyiségű amfetamin előállításához. Két nappal később az elkészült, több mint 11 kilogramm drogot a társasház parkolójában pakolták be az 51 éves férfi autójának csomagtartójába, aki ezután elhajtott. Ekkor csaptak le rájuk a nyomozók, akik a 47 éves férfit a helyszínen elfogták, társát pedig üldözőbe vették. A férfi a menekülése során a korábban átvett kábítószert a X. kerületben egy parkoló gépkocsi alá rejtette, majd gyalog próbált tovább menni, az intézkedő rendőrök azonban elfogták, a kábítószert pedig megtalálták.
A nyomozók a 47 éves férfi X. kerületi lakásában marihuánát, kokaint, valamint több millió forintot találtak, egy ott leparkolt kistehergépkocsiból pedig további 7 kilogramm amfetamint foglaltak le. Az 51 éves férfi vidéki lakásán – kábítószer előállításához használt – mintegy 80 kilogrammnyi kénsavat találtak és foglaltak le a nyomozók.
A Fővárosi Főügyészség a két férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja és velük szemben fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint vagyonelkobzást is indítványoz a vádiratban.