Nem ismerte be a bűnösségét a férfi, akit Deutsch Tamás apósának megölésével vádolnak

2023. május 30. – 18:33

Másolás

Vágólapra másolva

Nem ismerte be a bűnösségét a 2023. május 30-án tartott előkészítő ülésen az a terhelt, akit az egyik óbudai vendégházban másfél évvel ezelőtt elkövetett emberöléssel vádolnak – közölte a Fővárosi Törvényszék. A bizonyítási indítványok elhangzása után a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.

A vádirat szerint a terhelt 2020. május 18-tól a sértett által üzemeltetett Nánási úti vendégház egyik lakásában élt. Kettejük között már a beköltözéstől kezdve elszámolási vita volt a lakáshasználati díj és az azért nyújtott szolgáltatás pontos tartalma miatt. A vádlott 2021 júniusát követően nem fizette ki a lakás használati díját. A sértett, Lazsányi László, Deutsch Tamás apósa, az év júliusa és novembere között legalább 6 alkalommal felszólította őt arra, hogy szállítsa el onnan a személyes tárgyait, mert megszűnt a lakáshasználati joga.

A felszólításokat a vádlott rendre figyelmen kívül hagyta, ugyanakkor birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a sértettel szemben. A felek kölcsönösen rendőrségi feljelentést is tettek egymás ellen.

Ilyen előzmények után a vádlott 2021. december 3-án a késő délutáni órákban megjelent az ingatlannál, ahol egy vadászkéssel felfeszítette először a ház, majd a lakás bejárati ajtaját. Ezt észlelve a sértett telefonon bejelentést tett a rendőrségen, maga is megjelent az ingatlannál, ahol immár tettlegességig fajuló szóváltás alakult ki a két férfi között. Ennek során a vádlott egy ízben állon ütötte, majd a nála lévő vadászkéssel legalább közepes erővel több helyen is megszúrta a kezeivel védekezni próbáló sértettet, aki az elszenvedett sérülések következtében még a helyszínen életét vesztette. Az egykor az MTK-ban futballozó Lazsányi életét a kiérkező orvosi segítség sem menthette volna meg.

Az első tárgyalásra 2023. október 10-én kerül sor – ekkor az eljárás a vádlott kihallgatásával folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!