Pintér Sándor egyszerűsítette a kék villogók használatát

2023. május 26. – 08:41

Másolás

Vágólapra másolva

Módosította a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályait Pintér Sándor. A belügyminiszteri rendelet a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.

Az új szabályok alapján a jövőben nem kell hatósági engedély a megkülönböztető jelzést adó készülékek felszereléséhez az alábbi járművekre:

  • a közrendvédelmi, közlekedés- és határrendészeti ág, idegenrendészeti szerv közvetlen helyszíni beavatkozásra rendszeresített,
  • azonnali helyszíni intézkedést igénylő feladatok végrehajtására használt,
  • a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ szakértői tevékenységéhez használt

járművekre.

A rendelet módosítja az egy adott feladat végrehajtásához szükséges mobil készülékek használatát, és azt is, hogyan adható megkülönböztető jelzés az elromlott, balesetet szenvedett autó vontatását, hibaelhárítását, elszállítását rendszeresen végző járművekre. A rendelet alapján tehát nem kell külön hatósági engedély az autómentőkre helyezett sárga villogókra és a polgárőri szolgálatra rendszeresített, a polgárőr szervezet üzemeltetésében, tulajdonában lévő járművekre sem.

A belügyminiszter rendelete két hét múlva lép hatályba.

A megkülönböztető jelzés a köznyelvben kék vagy piros villogóként terjedt el, ezt hatósági járművek, tehát a rendőrök, a mentők, kormányzati autók használják. A figyelmeztető jelzés a sárga villogó, amit például a kukásautók vagy az autómentők is használnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!